A fontos dolgokra mindig jut pénz!
Az uniós közbeszerzési értesítőben jelent meg május 6-án a Karcagi Sport Egyesület és Karcag Város Önkormányzatának hirdetménye a Liget utcai Sporttelep rekonstrukciós fejlesztéséről. A közöltek szerint a ZERON Befektető Zrt. és a Prím Építő Kft. közösen
nettó 6 291 390 000 forintért végezhetik el a felújítási munkálatokat.
Az új épületekben lesz: bejárati zóna, pénztár, porta, büfé és fogyasztótér, irodák, tárgyaló, 6 db szállás funkciójú bentlakásos lakóegység, edző/sporttermek (birkózó, squash, konditerem, asztalitenisz, aerobic) az ezekhez kapcsolódó öltözőkkel és vizesblokkokkal együtt.
Valamint kültéri fedett-nyitott fix lelátó, zárt VIP-lelátó és -szektor meg -terem (recepcióval, sörbárral és sörterasszal), ezenkívül dopping-vizsgáló, orvosi-elsősegély és masszázs helyiségek, továbbá szertárak és raktárak. Az edzőcsarnok épületben futball-edzőcsarnokot, öltözőket, vizesblokkokat, valamint kültéri fedett-nyitott fix lelátót alakítanak ki.
Valamennyi új épületet “a közel nulla energiaigényű épületek követelményszintje” szerint kell kialakítani. A munkálatokra 24 hónapot kaptak a kivitelezők.
A közbeszerzési eljárásban a nyertes cégeken túl részt vett a PEKA BAU 2000 Építőipari Kft. és a LATEREX Építő Zrt., azonban mindketten drágább (6,6 illetve 7,1 milliárdos) ajánlatot adtak. Az ekr.gov.hu-ra feltöltött dokumentum alapján a ZERON Befektető Zrt. és a Prím Építő Építőipari Kft. alvállakozóként bevonja a munkálatokba a kormányközeli vállalkozások mellett gyakran felbukkanó Magyar Építő Zrt.-t, illetve a PETHVILL Kft.-t és az EDIL-BAU Kft.-t is.
A miskolci ZERON Befektető Zrt.-t 2010-ban alapították, kezdetben a Szeivolt család érdekeltségébe tartozó Építő-és épületkarbantartó (Épkar) Zrt. volt a tulajdonosa. Most Romanovszkaja Natálija és Tóthné Nick Dorottya Ágnes vezeti a céget, amely remekül teljesít: az elmúlt öt évben
244 millióról 2,1 milliárdra nőtt a forgalma.
Igaz, a csúcson 2018-ban voltak: akkor 6,7 milliárdos bevétel mellett 1,3 milliárd forint nyereségük keletkezett.
A budapesti Prím Építő Kft. Osztovits Péter és Osztovitsné Kulitsán Bernadett tulajdonában van. A 20 fős cég bevétele az elmúlt években 784 millió és 2,6 milliárd forint között mozgott. Több más közpénzes megbízás mellett a Prím Építő Kft. nyerte korábban a karcagi városháza nyugati szárnyának felújítását és a helyi vasútállomás korszerűsítését is, így nem ismeretlen számukra a település.
A K-Monitor – ami a közpénzek átlátható felhasználásáért és a korrupció visszaszorításáért létrehozott civil szervezet -, a beruházással kapcsolatos Facebook-bejegyzésében így ír:
“Miközben az önkormányzatoktól bevételeket vonnak el, a jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Karcag sporttelepét egyedi döntésre fejlesztik.”
A karcagi fejlesztések támogatásáról – köztük a sportcsarnokéval – 2021 novemberében beszélt Varga Mihály,
aki maga is karcagi születésű.
A pénzügyminiszter akkor azt mondta, a többfunkciós sportcsarnok építése mellett további két beruházás is kormányzati támogatást kapott a városban: az egyik a milánói világkiállítás magyar pavilonjának befejezése, a másik a Déli temető ravatalozójának megújítása.
Varga Mihály azóta többször is megnyilvánult az ügyben. Legutóbb egy Facebook-videóban számolt be a beruházásról azzal a kommentárral, hogy
“nemzetközi színvonalú sportközpont épül Karcagon! Egy ország akkor lehet hosszú távon erős és versenyképes, ha nemcsak a gazdasági, hanem a sport
és kulturális fejlesztéseket is növeli.”
A beruházás finanszírozásáról Szepesi Tibor polgármester is beszélt, például a Szoljon.hu-nak.
“A Liget úti Sporttelep is komplett felújításon esik át (…) a felújítását teljes mértékben kormányzati támogatásból finanszírozzák”
– mondta Varga a lapnak március közepén.
Az Átlátszó megjegyzi, hogy a Karcagi SE egyébként megye egyes csapat, jelenleg a negyedik helyen állnak a tabellán.
Videó:
(via, K-Monitor/Facebook / atlatszo.hu / Varga Mihály/Facebook) |forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.