Politika

Elvették Szijjártótól az Eximbankot

444.hu

Az új kormányzati szerkezetben nem csak a külföldi hírszerzésért felelős Információs Hivatal kerül ki Szijjártó Péter külügyminiszter ellenőrzése alól, hanem a külkereskedelmi cégek finanszírozását ellátó Eximbank is. Az új kormánystruktúrát kialakító salátatörvény szerint a Magyar Export-Import Bank Zrt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. tulajdonjoga a külgazdasági ügyekért felelős minisztertől átkerül az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszterhez.

 

Az állami tulajdonú Eximbanknak éveken át fontos szerepe volt a Fidesz hátországának feltőkésítésében. Többek között Andy Vajna is eximbankos hitelből tudta megvenni a TV2-t, ami azóta is a kormányzati propaganda egyik legfontosabb csatornája. De kapott innen hitelt Garancsi István kopaszi-gáti ingatlanfejlesztése is. Valamint ennek a bankban kellett volna létrehoznia a határon túli földeket felvásárló 143 milliárdos tőkealapot is, amit végül a szlovák kormány nyomására mégsem csináltak meg. De az Eximbank olyan kisebb projekteket is támogatott, mint Szijjártó Péter kedvenc győri temploma, és pazar ütemérzékkel pont akkor támogatta meg az orosz piacok meghódítását, amikor már küszöbön állt a háború.


forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top