Botrányos körülmények lengték körül már az elejétől fogva a 2021-es vadászati világkiállítás szervezését, melynek legfőbb támogatója a “híres” vadász, Semjén Zsolt volt. A most kiderült információk alapján ami Orbánnak a foci, az Semjénnek a vadászat, anyagi értelemben is.
Egy a Természettel Kft. volt a felelőse a vadászati világkiállítás és annak kísérőrendezvényeinek szervezéséért, mely cég közölte, hogy a kiállításra 654,8 millió forint bevétel folyt be. Gondolhatnánk, ez egy szép summa, ám amikor megláttuk a költségeket, akkor estünk hanyatt. Ugyanis
26-SZOR TÖBBET KÖLTÖTTEK A KIÁLLÍTÁSRA, MINT AMENNYI BEVÉTELT SIKERÜLT ELÉRNI!
A teljes világkiállítás 17 milliárd forintba került -mint kiderült az adófizetőknek-, amelyből a kommunikációra és a rendezvény költésgeire 14 milliárd forint ment el. A bevételek három fő részből tevődtek össze:
- jegybevételek: 239 millió forint,
- szponzori bevételek: 171,4 millió forint,
- bérleti díjak: 99,3 millió forint.
Ezekből a számokból azonban egy orbitális hazugság kezd kibontakozni! Ugyanis, már a világkiállítás 17. napján büszkén jelentették be, hogy addig a napig a központi helyszín látogatottsága már meghaladja az 508 ezret. Egy gyors fejszámolás után kiderül, hogy 470 forintot fizettek egy-egy belépésért. Ám a hivatalos belépő árak a következők szerint alakultak:
Napijegy 2 700 Ft
Napijegy (50%) 1 200 Ft (nyugdíja, diák)
Családi jegy 6 700 Ft (2 felnőtt, 3 gyermek)
Csoportos jegy 2 200 Ft (minimum 10 fő)
Ez viszont azt jelenti, hogy
VAGY NEM VOLT ENNYI LÁTOGATÓ A RENDEZVÉNYEN, VAGY AZ ISKOLÁBÓL FELRENDELT OSZTÁLYOKON KÍVÜL ALIG VOLTAK OLYANOK,
akiket valóban érdekelt a vilákiállítás, és teljes értékű, vagy családi jegyet vettek rá! A számokat látva, Semjénen és az ő szűk lobbikörén kívül a kutyát nem érdeklete a vadászati kiállítás, és a médiát kutatva, azt sem vettük észre, hogy áttételesen valamilyen haszna származott volna az országnak az egész kiállításból.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.