A béremelés szerinte “indokolt és szükséges”.
Nem jó érzés bárkitől megtermelt hasznot elvenni, de válság idején méltányos, ha az extrabevételek egy részéből a válsághelyzet okozta plusz terheket enyhíteni lehet – mondta Gulyás Gergely az InfoRádió Aréna című műsorában.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte: most két tárca között oszlanak meg a feladatok, a nagy állami alrendszerek a Belügyminisztériumhoz, a jövőt érintő kérdések a Csák János vezette innovációs tárcához kerültek.
Gulyás azt is elmondta, hogy a gazdasági tárcáknál újfajta hatásköri megoszlás lesz, a Pénzügyminisztériumnak egy válságidőszakban kell a költségvetés fenntarthatóságát biztosítania, így tud erre koncentrálni, a gazdaságfejlesztési kérdések pedig Nagy Mártonnál és Palkovics Lászlónál vannak.
“Ez olyan egyensúlyt hoz létre, amely a működőképességet szolgálja”
– mondta.
Gulyás beszélt arról is, hogy annak nincs jelentősége, hogy Semjén Zsolt, Navracsics Tibor és Nagy Márton nem kapott önálló minisztériumot. Közölte, hogy a miniszterek minden szempontból egyenrangúak.
“Több pénzt szeretnénk költeni a honvédségre, amit 2030-ig terveztük, előre akarjuk hozni. Az a cél, hogy gyorsítsuk fel a korábban Zrínyi programként ismert haderőfejlesztést, a forrásokat pedig bővítsük. Az új honvédelmi miniszter feladata, hogy ütemtervet készítsen, mit mennyire lehet előre hozni” – mondta még Gulyás.
A miniszter az extraprofit különadókról elmondta:
ugyanúgy járnak el, mint 2011-2012-ben,
egyeztetnek az érintettekkel,
és az adójogszabályokat majd az igényeknek megfelelően fogadják el, ha az állami érdeket nem sértik.
Gulyás Gergely a különadók miatt nem számít külföldi perekre, ezeket az eljárásokat már tíz évvel ezelőtt is megnyerték, inkább a benzinárstop miatt indulhatnak uniós jogi eljárások, de úgy véli, jó érveik vannak.
Gulyás megismételte korábbi kijelentését, hogy
a tanárok követelése jogos, a bérek valóban alacsonyak.
Mint fogalmazott, új felelőse van az oktatásügynek, ő fog javaslatot tenni, de a béremelés szerinte “indokolt és szükséges”.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.