“Gyurcsány és Dobrev! Most már tényleg elég volt!” – írta Facebook-oldalán a Fidesz parlamenti frakcióvezetője péntek délután.
Kocsis Máté úgy fogalmazott, hogy nehéz higgadtnak maradni, amikor “épp maguk beszélnek a bérből és fizetésből élőkről, válságkezelésről, képmutatásról, milliárdosokról, megviselt emberekről”. “Maguk milliárdosként élték meg a luxust a lopott budai villájukban”, amikor a kormányzásuk alatt emberek százezrei kerültek utcára, amikor elvették az egyhavi bért, meg az egyhavi nyugdíjat, amikor a devizahitelekkel egy életre eladósították a családokat, amikor tönkretették az egész országot, amikor válságkezelés címen halálra adóztatták az embereket, amikor “kalákában lopták el az állami vállalatokat” – áll a bejegyzésben.
“Hát ezek viselték meg a bérből és fizetésből élőket, tudják?” – veti fel a kormánypárti politikus. “Maguk milliárdosok is úgy lettek, hogy a bűnözőkből és az államközi ügynökökből álló pereputtyuknak komoly befolyása volt a diktatúrában és a rendszerváltozás után is. Amikor külföldre játszották a nemzeti vagyont, amivel kifosztottak mindent és mindenkit, akkor valahogy nem aggódtak a bérből és fizetésből élőkért. Teflonból van az arcbőrük, az biztos. Tényleg elég volt már magukból!” – zárul Kocsis Máté bejegyzése.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.