Amíg mi kormányzunk, illegális bevándorló Magyarországra nem teheti be a lábát – ezt ígérte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtök este a Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter bejegyzésében megosztotta Tucker Carlsonnak, az amerikai FOX News műsorvezetőjének rövid videóját a témában.
Tucker Carlson budapesti bejelentkezésében kiemelte: Orbán Viktor, Magyarország demokratikusan megválasztott miniszterelnöke 2015-ben azt mondta: “nem hagyjuk, hogy a tízmilliós nemzetünket örökre megváltoztassák olyan emberek, akiket mi nem hívtunk ide, de akik mégis idejönnek illegálisan”.
Orbán Viktor – mint a műsorvezető kifejtette – “óriási nemzetközi nyomás közepette” nemet mondott, falat épített. Ez a déli határon épített “fal” – mint Tucker Carlson kiemelte – “gyakorlatilag véget vetett az országba irányuló illegális bevándorlásnak”.
A műsorvezető – aki maga is ellátogatott a déli határra – megjegyezte: szembesült azzal, hogy nem is fal épült Magyarország határán, hanem egy egyszerű drótkerítés.
Kitért arra is, hogy ennek a “falnak” a környezete teljesen rendezett volt. Nem voltak szemétkupacok, nem volt emberi szenvedés. Annyit tapasztaltak, hogy “nem lehet illegálisan Magyarországra jönni” – emelte ki Tucker Carlson.
Azt is elmondta, hogy amikor a déli határon járt, éppen két Szíriából érkező migránst fogtak el a hatóságok, akik végig udvariasan bántak velük, végül visszakísérték őket Szerbiába. Ezt a műsorvezető úgy kommentálta: “ez egy igazi ország, vannak törvényeik”, ez pedig “működik”. Tucker Carlson úgy értékelt, mindehhez csak akaratra van szükség.
Az amerikai műsorvezető úgy vélekedett, Magyarországnak a “nemzet megsemmisülését” elkerülő lépései példát jelentenek nem csak Európa, hanem az egész világ, a Nyugat számára.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.