Hatvan – Itt az újabb Boldog-ügy? Három polgármestert gyanúsítottként, hatot pedig tanúként hallgattak ki Heves megye 3. választókerületében – árulta el Polt Péter legfőbb ügyész Hadházy Ákos független képviselő kérdésére.
Hadházy Ákos szerint, aki annak idején a feljelentést tette, ebben a választókerületben szinte egy az egyben a most már vesztegetéssel vádolt fideszes képviselő, Boldog István Jász-Nagykun-Szolnok megyei választókerületében tapasztalt módszereket alkalmazhatták a szereplők.
– Itt is a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programokkal (TOP) kapcsolatos pályázatokkal éltek vissza, mégpedig oly módon, hogy valamennyi településnél ugyanaz az egy-két cég csinálhatta a beruházásokat, jelentősen felülárazva – mondta a Blikknek Hadházy Ákos, aki szerint – Boldog választókerületéhez hasonlóan – itt is megmondhatták a településvezetőknek, hogy melyik céggel kell szerződni, ha nyerni akarnak a pályázaton.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.