Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.
Az államtitkár szerint a tartósan javuló tendencia a kormány sikeres válságkezelésének köszönhető, a gazdaságvédelmi és újraindítási intézkedések érdemben segítették a fellendülést, a foglalkoztatási rekordok elérését.
A munkaerőpiac élénk dinamikáját jelzi, hogy augusztusban csaknem 100 ezer üres álláshely állt rendelkezésre, a hónap végére ebből kevesebb mint 60 ezer maradt betöltetlen. A csoportos létszámleépítésekben érintett munkavállalók száma a tavaly júniusi szint töredékére, mindössze 6 százalékára csökkent.
A kormány a vírusválságra válaszul munkahelyteremtő és munkahelyvédelmi intézkedések sorát hozta meg, amelyekkel több százezer munkahely megőrzését és újrateremtését támogatta. A jelenleg is futó Vállalkozások munkaerő támogatása program már több mint 22 ezer regisztrált álláskeresőt juttatott vissza a munkaerőpiacra.
A közlemény idézte Bodó Sándort, aki elmondta, eredményesen indították újra a gazdaságot, már többen dolgoznak Magyarországon, mint a járvány előtt. A munkavállalók száma a rendszerváltás óta nem tapasztalt szintre, 4,7 millió közelébe emelkedett. A hazai elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottaké pedig 4 millió 450 ezer fölé, harminc éve nem dolgoztak ilyen sokan Magyarországon a versenyszférában. A 4 százalékos munkanélküliségi ráta az egyik legalacsonyabb Európában. “A munkaalapú gazdaság kiépítésében elért eredmények tehát válságállónak bizonyultak” – értékelt az ITM államtitkára.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.