A baloldallal ellentétben “a mi célunk nem a háborúzás, hanem az építkezés” – mondta közösségi oldalára feltöltött videójában a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője pénteken.
Láng Zsolt azt mondta, ezért szeretnék, ha olyan fővárost építhetnének közösen – vagy a baloldal segítségével, vagy nélküle -, amely “mindnyájunk számára megnyugtató, szép és biztonságos otthon”.
Olyan otthon, amelynek zöldfelületeit, parkjait és játszótereit folyamatosan megújítják, a kormány segítségével rendbe teszik közterületeit, útjait és egészségügyi intézményeit. Odafigyelnek a gyalogosokra, kerékpárosokra, a közösségi közlekedőkre és az autósokra egyaránt – sorolta a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője.
A politikus úgy fogalmazott: “ránk továbbra is számíthatnak az építő munkában”. Aki szeretne ebben a munkában részt venni, csatlakozzon hozzájuk – mondta, kiemelve: “mert nekünk Budapest az első”.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.