A vallástudós szerint a legsötétebb időket idézik a házelnök szavai.
A Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Gábor György vallásfilozófus, egyetemi tanár azt mondta, az Országgyűlés fideszes elnökének sátánistázása egy régi gyűlöletbeszéd-hagyományba illeszkedik.
Gábor György arra reagált, hogy Kövér László a Mandinernek azt mondta, Soros György az ördög küldötte, ami pedig
“ma a világban »progressziónak« becézi magát, nem egy ideológiai mozgalom vagy politikai oldal. Ezek sátánisták. Minden, ami a világban valaha gonosz volt, történelmi koronként újabb és újabb formát öltve visszatér: most éppen általuk.”
A vallásfilozófus szerint a dehumanizáló beszédmód Kövértől már megszokott, de amikor az egyik legfőbb közjogi méltóság ellenfeleit sátánistának bélyegzi, az egy olyan, a történelmen átívelő gyűlöletbeszéd-hagyományba illeszkedik, ami az őskeresztényekig vezethető vissza, ők gondolták a
zsidókat a sátán gyermekeinek.
A történelem során vissza-visszatérő gyűlöletvád volt az inkvizíció, a reformáció idején, és napjainkban is az. A jelenlegi orosz ortodox egyház narratívája szerint a Nyugat áll a Sátán uralma alatt, míg önmagára harmadik Rómaként gondol, amelynek feladata, hogy a krisztusi útra visszatérítse eltévelyedetteket.
A valódi sátánisták mára már csak rejtőzködve, kis szektákban működnek. Gyakran csatolnak hozzájuk bestiális bűncselekményeket, de legtöbbször kiderül, hogy nem általuk szervezett akcióról volt szó. Gábor György szerint a fideszes házelnök gyűlöletbeszéde
a legsötétebb történelmi időket
idézi, ebben az esetben Kövér László mentális állapota jelenti a valós problémát, nem a sátánisták.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.