Több százezer ember látta már a beszélgetést, amit Friderikusz Sándor készített Surányi György volt jegybankelnökkel. Surányi nem volt túl kegyes az Orbán-kormánnyal és annak gazdaságpolitikájával.
A forint helyzetéről Surányi azt mondta: nem igaz, hogy a forint árfolyamának máshogyan kellene alakulnia, mint a régió többi valutájának.
A cseh korona, vagy a lengyel zloty árfolyama az év elejéhez képest 1-1,2 százalékkal romlott, a forint árfolyama több mint 10 százalékkal. Az elmúlt 15 évbet nézve pedig a cseh korona árfolyama majdnem stabil, a zloty 10-15 százalékot esett, a forint árfolyama viszont 50 százalékot esett. Az Orbán-kormány hivatalba lépésekor 267 forint volt az euró, ehhez képes a 400-as árfolyam 50 százalékos gyengülés, idézi az adatot Surányi.
Ebben Surányi szerint a kormány gazdaságpolitikájának és az MNB-nek is komoly szerepe van. A jegybank vezetése 2013 óta hangoztatja, hogy nem érdekli a forint árfolyamának alakulása, és azt képviselik, hogy a forint leértékelődésének nincs hatása az inflációra, ami Surányi szerint nem védhető álláspont.
A kormány és a jegybank 2020 tavaszáig tudatosan rongálta a forint árfolyamát, azóta szerinte ez már nem szándékos, viszont a piac és az üzleti élet szereplői már nem hiszik el, hogy a kormány és a jegybank a forint árfolyamának stabilitására törekednek. Ez pedig önbeteljesítő folyamattá válik, és szabadesésbe kezdett a forint árfolyama – mondja Surányi.
Surányi szerint ha a jegybank és a kormány hiteles és elkötelezett antiinflációs politikát folytatnának, akkor a forint árfolyamának sokkal erősebbnek kellene lennie.
2020-ig évente 3-4-5 milliárd eurónyi támogatást kaptunk az Európai Uniótól, ezt nem a piacon adta el a kormány, hanem az MNB-nél váltotta forintra. Ha a piacon váltották volna be, akkor fel kellett volna értékelődnie a forintnak, mondja. Viszont azt gondolták, hogy inkább a gyengébb forint tesz jót a gazdaságnak, mert serkenti a növekedést, erősíti az exportot, fékezi az importot. Ez az elképzelés viszont Surányi szerint leegyszerűsítés.
Az első Orbán-kormány idején, az ezredfordulón még azt mondták, hogy az erős forint erős gazdaságot jelent, az elmúlt évtizedben pedig azt, hogy a gyenge forint vezet az erős gazdasághoz. Egyik sincs így, mind a két változat ugyanoda vezet végül: a szélsőséges fel- és leértékelésnek is komoly gazdasági következményei vannak, mondja Surányi.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egyik szánalmas nyilatkozatáról („az árfolyam pont ott van, ahol lennie kell, mert a piac határozza meg”) Surányi azt mondja:
ellentmondásos, hogy a legfontosabb áru, vagyis a valuta ára lebegjen teljesen szabadon, miközben a csirkefarhát árát rögzítik.
Egy kis, nyitott gazdaságban, ahol az import a GDP 80 százalékát éri el, és majdnem minden tevékenységben és szolgáltatásban ott van az import, az árfolyamesés előbb-utóbb áthúzódik a belföldi árakba. Ehhez képest trendszerűen értékelődik le a forint, reálértéken is.
Pedig egy ilyen kis, nyitott gazdaságban a valuta ára mutatja, hogy merre mennek a folyamatok, az árfolyam „horgonyszerepet” tölt be. A jegybank inflációs hitelességét aláássa a forint turbulens esése, mondja Surányi. Közben a jegybanknak törvényi kötelessége lenne az árstabilitás védelme.
Szerinte a kormány azzal tudott volna korábban beavatkozni a forint védelmében, ha az uniótól kapott pénzeket nem a jegybanknál váltja be, ezzel erősíti az árfolyamot. Azzal viszont, hogy az első negyedévben 1500 milliárdnyi többletet öntött ki a gazdaságba (a választás előtti juttatásokon keresztül), olyan túlkeresletet okozott, ami önmagában is az egekbe nyomja az inflációt, mondja Surányi.
A volt jegybankelnök „rossz érzéssel hallgatja”, hogy a Nemzeti Bank felszólítja a kormányt, hogy csináljon szigorúbb költségvetési politikát, a kormány pedig közli, hogy a Nemzeti Banknak minden eszköze megvan, hogy az inflációt visszafogja. Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű: mindketten egyformán felelősek abban, hogy az infláció és a külső egyensúly romlása ilyen mértékben bekövetkezett, mondja.
Az pedig, hogy a gyengébb forint jó az exportnak, Surányi szerint nem egyenlíti ki a negatív hatásokat, egyszerűen mert az export és az import nincsenek egyensúlyban. 2016-ban még tízmilliárd eurónyi többlete volt a külkereskedelemben Magyarországnak, most hárommilliárdos mínuszban vagyunk – ami eddig nem jelentett problémát, mert folyamatosan kaptunk az uniós utalásokat.
A benzin befagyasztott áráról Surányi György azt mondja: igaz, hogy a szabadpiaci ár 800 forint felett lenne a rögzített 480 helyett, de ha normális szinten lenne a forint árfolyama, akkor inkább 650-670 lenne. Ebben az esetben pedig nem biztos, hogy ugyanezt a „bornírt árbefagyasztást” kéne csinálni, mondja, ami szerinte
- diszkriminatív az EU-s állampolgárokkal szemben,
- aláássa a jogbiztonságot, a tulajdon biztonságát, hiszen a kis benzinkutak tulajdonosai tönkremennek,
- hiányhoz, korlátozásokhoz és korrupcióhoz vezet.
Az alkalmazkodást pedig kizárja a gazdaságból ez a módszer, mert senkinek sem jut eszébe emiatt takarékoskodni. Ez nem azt jelenti, hogy ne kellene támogatni a családok felét-kétharmadát, de Surányi szerint az lenne a jó megoldás, ha piaci ár lenne – így pedig a kereskedők még nagyobb profitjából az állam el tudna vonni, és célzottan támogathatná azokat, akik valóban rászorulnak. A volt MNB-elnök szerint a családok felének-kétharmadának küldhetne támogató csekket az állam ezzel a módszerrel.
Friderikusz Sándor kérdésére, hogy ezek szerint csak politikai kommunikáció-e, amikor a kormány azt mondja, hogy ha béke lesz, akkor infláció se lesz, Surányi azt mondja: a háború kitörése előtt is 8 százalék volt az infláció.
A háború kitörése valóban tovább gyorsította az inflációt, de még az árbefagyasztásokat sem a háború indította el, már novemberben rögzítette a benzin árát a kormány, tavaly ősszel pedig a kamatokat. Szerinte nem reális azt gondolni, hogy ha vége lenne a háborúnak, vége lenne az inflációnak, már csak azért sem, mert a szankciókat sem oldanák fel azonnal. (Ezzel Nagy Márton is egyetért.)
Nekem az az érzésem, hogy az emberek kezdik elhinni, hogy az infláció idén márciusban kezdődött
– mondja Surányi a kormányzati kommunikáció sikerességéről. Miközben már 2020 januárban elérte az 5 százalékot.
Surányi elmondja azt is, szerinte hol fizetik meg az adófizetők annak a rezsicsökkentésnek az árát, amit az egyik kérdésben Friderikusz „országos átverésnek” nevez.
„Abban fizetjük meg, hogy szenvtelen arccal azt lehet mondani, hogy nincs pénz a tanárok béremelésére, és abban fizetjük meg, hogy nincs pénz a szociális munkások 180-200 ezer forintos fizetésének emelésére”
– mondja.
Számítások szerint idén 1000 milliárd forintot kell betenni az MVM-be ahhoz, hogy a rezsicsökkentést kompenzálni lehessen. Ebből kijönne kétszeresen a tanárok béremelése. Négy év alatt évi 15-20 százalékos részletekben meg lehetne duplázni a mai bért – ehhez képest a kormány ajánlata három éven át évente tíz százalék, mondja erre Friderikusz, ami jó esetben az inflációt éri el.
A benzinhez hasonlóan a rezsicsökkentésről is azt mondja Surányi, hogy differenciálni kellene a támogatást. A háború szerinte megfelelő alkalom lehetett volna, hogy a kormány azt mondja, a világpiaci árak drámai emelkedése miatt a magasabb jövedelműek innentől fizessék, amit fizetni kell.
Az árstopokból ugyanakkor szerinte már nem tud kiszabadulni a rezsim. Mert mit mondanának? Hogy eddig jó volt az árbefagyasztás, most meg már nem jó? Most már rá lehet ereszteni a piaci árat a magyar emberekre? Egy ilyen lépés mellé nem tudnak ideológiát tenni, szerinte a legjobb marketinges sem tudná elmagyarázni ezt.
Surányi szerint a kormány abban bízik, hogy a világpiacon leesik a kőolaj és a földgáz ára. Ez akkor történhet meg, ha óriási recesszió lesz, szerinte ugyanakkor nem óriási, csak kisebb recesszióra van esély, ami viszont nem fogja visszavinni az árakat a pandémia előtti szinte.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.