Mint ismert, 2018 decemberében ellenzéki képviselők közös akcióval próbálták megakadályozni az ellenzői által rabszolgatörvénynek nevezett jogszabály elfogadását a parlamentben. Az akció miatt tiszteletdíjuk különböző hányadának megvonásával büntetett meg 36 ellenzéki képviselőt a parlamenti többség. A büntetést Kövér László házelnök javasolta, a Fidesz–KDNP-s többség pedig jóváhagyta azt. Az eseményeknek a DK képviselői is aktív szereplői voltak.
A DK vasárnap közleményt adott ki azzal kapcsolatban, hogy miután minden hazai jogi eszközt kimerítettek, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak, a bíróság pedig most
arról értesítette őket, hogy az ügyben nekik adott igazat, Kövér László elégtétellel tartozik a DK-nak.
A párt felidézte, hogy Kövér László az elmúlt hetekben azért vonta meg a szót több esetben is a képviselőiktől és azért szabott ki súlyos büntetéseket, mert elmondták, hogy törvénytelennek tartják a kormányt. A DK közölte: ismét a strasbourgi bírósághoz fordulnak.
Tavaly májusban az Alkotmánybíróság ellenzéki képviselők indítványára úgy döntött: alaptörvény-ellenes az ellenzői által rabszolgatörvénynek nevezett jogszabály több pontja. A határozat szerint senkit nem lehet elbocsátani azért, mert nem vállalja az önkéntes túlmunkát. Azt is kimondták, hogy hiába a három éves munkaidőkeret, a pihenőidőt arányosan kell kiadni.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.