Kataklizma.
Nem dolga minősíteni a politikai akaratot, ők letették az összes verziót, illetve számítást az asztalra — mondta Parragh László a Világgazdaságnak, miután kiderült, hogy a kormány gyakorlatilag teljesen kinyírja a katás adózási rendszert.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint kizárt, hogy a tervezet “puhulna”. Az MKIK-nál azt már kiszámoltás, hogy a 450 ezer emberből álló adózói kör jelentősen csökken majd, de Parragh hozzátette:
„a most kiesőket nem éri jelentős hátrány, de alapvetően beterelődnek egy másik adónembe, aminek az ellenőrzése jóval egyszerűbb lesz állami oldalról”.
Parragh úgy tudja, azért volt szükség a változtatásra, mert egyre többen jöttek rá, hogy a katát választva kedvezményesen kerülhető ki a közteherviselés. Megjegyezte, hogy a bevezetés dátumát tekintve volt vita, mert
a kamara a jövő januári bevezetés mellett érvelt,
míg a tervezet szerint már szeptembertől él az új törvény.
“A tervezet illeszkedik abba az irányba, amit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) eredetileg javasolt, ugyanakkor
kissé erőteljesre sikerült”
— fogalmazott Parragh.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.