A külügyminiszter mindössze annyit közölt, hogy keleti és nyugati forrásokkal is tárgyalnak.
“A kormányzat az ország energiabiztonságának erősítése érdekében tárgyalásokat folytat, hogy a hosszú távú szerződésekben szereplő mennyiségeken felül 700 millió köbméternyi plusz földgázt szerezzen be”
— jelentette be a külügyminiszter, a Gebran Bassillal libanoni keresztény Szabad Hazafias Mozgalom párt elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
Szijjártó hozzátette: a beszerzésről tárgyalnak keleti és nyugati forrásokkal is, a tárgyalások eredményeiről pedig – reményei szerint – a jövő hét második felében tud bővebb tájékoztatást adni.
A tárcavezető azt egyelőre nem közölte, hogy pontosan milyen forrásokból, és kiktől akar Magyarország nevében földgázt vásárolni.
A háború miatt fel kell készülni a nyugat-európai ellátási zavarokra és korlátozásokra is, vagyis “a lehető legnagyobb mennyiségű földgázt kell betárolnunk”. Ezért döntöttek úgy, hogy a hosszú távú szerződéseken rögzített mennyiségen felül vesz földgázt az ország – mondta.
A kormány szerdán döntött arról, hogy energia-veszélyhelyzetet vezetnek be Magyarországon, amit hét ponttal kezelnek. Ezek közül volt az egyik, hogy Szijjártónak gázt kell vennie, új forrásokból.
(hvg.hu) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.