Sugárzik a keresztényi morális fölény.
Augusztus 20-ára kamutüntetést szervezett, több ezer traktorost vizionálva a Lázár János érdekeltségi körébe tartozó ex-Fidesz-tag Szabó Bálint. Az “eseményen” végül egyetlen gazda sem jelent meg, így kijelenthető, hogy szinte a teljes magyar közvéleményt megvezette a jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező ügyvéd.
Úgy tűnik, azonban nem mindenkit: az ünnepelt Fidesz-celeb Tóth Gabi valamit előre tudhatott. Éppen a nemzeti ünnepen pattant traktorra, ezzel gúnyt űzve a tiltakozásra váró civilekből.
“Kicsit aggódtam, hogy nem marad traktor a földeken, annyira elhittem azt, amit a közösségi médiában láttam, úgyhogy gondoltam, beülök Józsim mellé, nehogy üresen maradjanak a földek. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy végül a valóság nem igazolta vissza a közösségi médiában jelzett várakozásokat. 😅
Ki hitte volna? Na, de ma már nem érek rá , hisz ahogy a gazdák maradtak a földeken én maradok a színpadon és a mikrofonnál! Fehérvár! Este tali! Nyugi nem traktorral érkezem😂❤️” — üzente Tóth.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.