Az állami rendezvényeken sem jelent meg.
Ismét Horvátországban fotózták le Orbán Viktort. A horvát 24sata cikke szerint a miniszterelnök Zoran Milanović horvát államfővel vacsorázott péntek este egy étteremben Pakleni-szigeten, Hvar városától nem mesze. A lap olvasója több fotót is készített a két vezető politikusról, az öltözékük alapján hivatalos tárgyalásnak aligha tekinthető a találkozó.
Könnyen lehet, hogy Orbán Horvátországban töltötte még augusztus 20-át is. A hivatalos beszámolók szerint ugyanis idén egyetlen állami rendezvényen sem vett részt a miniszterelnök. Nem volt ott a katonai tisztavatáson reggel, és az ünnepi szentmisét is kihagyta. Mindeközben az MTI beszámolója szerint a kormányfő felesége, Lévai Anikó részt vett a misén a Szent István Bazilikában.
Azért is volt meglepő, hogy miniszterelnök idén kihagyta az augusztus 20-i állami rendezvényeket, mert az elmúlt években általában több eseményen is részt vett. Tavaly például állami kitüntetéseket adott át Áder Jánossal és Kövér Lászlóval, de arról is megosztott egy fotót a Facebook-oldalán, hogy ünnepi kenyeret szelt. 2020-ban pedig beszédet tartott a katonai tisztavatáson a Kossuth téren.
A fotókat itt nézheted meg:
Mi is megírtuk, hogy a dallasi CPAC konferencia után szabadságra ment Orbán, és feleségével Horvátországba utazott. Ez úgy derült ki, hogy előbb Brač szigetén, a Gajeta tavernában fotózták le augusztus 5-én színes, páfrányleveles ingben, majd Boris Vrkić újságíró osztotta meg, hogy ő segítette ki Orbánékat a tengeren, mert elromlott alattuk a motorcsónak. A horvát újságíró beszámolója szerint ő vitte ki a miniszterelnököt, a feleségét és a testőrét a partra, és a csónakban egy közös fotót is készített Orbánnal.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.