Van baj.
Sok más kitüntetett mellett a Mr. Oroszország becenéven ismert Klaus Mangold is megkapta idén augusztus 20-án a Magyar Érdemrend középkeresztjét.
Klaus Mangold a Mangold Consulting GmbH tulajdonosa és ügyvezetője, a DaimlerChrysler AG igazgatótanácsának korábbi tagja, a magyar–német gazdasági kapcsolatok erősítése és fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként kapta meg a kitüntetést, írta meg a Magyar Közlöny.
2020 nyarán derült fény arra, hogy tanácsadóként segíti a magyar kormányt a német vállalatokkal kapcsolatban, és segédkezett a Paksi Atomerőmű bővítésénél is, mivel kiváló orosz kapcsolatairól híres (“becenevét” is innen kapta).
2021-ben 8 milliárd forintos szerződést kötött a Palkovics László által vezetett volt Innovációs és Technológiai Minisztériummal.
Nem csak Mr. Oroszország kapott elismerést, Orbán Viktor holland szövetségese is a kitüntetettek között van. Geert Wilders holland parlamenti képviselő, a Szabadságpárt (Partij voor de Vrijheid) elnöke is megkapta
a Magyar Érdemrend középkeresztjét
augusztus 20-án.
Az indoklás szerint ő Magyarország melletti következetes kiállása, valamint az illegális bevándorlási hullám megállítása érdekében végzett tevékenysége miatt részesült az elismerésben.
Az utóbbi években többször is kiállt Orbán Viktor és a magyar kormány mellett, elsősorban az illegális bevándorlás kérdésével kapcsolatban a holland politikus, akit hazájában már büntettek meg gyűlöletbeszéd miatt.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.