A DK szerint nemcsak az ársapkák az átmenetiek, hanem a kormány is.
“A választási kampányra és az ország átveresére jók voltak az ársapkák, de most már megvan a hatalom, így nincs rájuk szükség a továbbiakban.”
– kezdte Kálmán Olga, a DK frakciószóvivője online sajtótájékoztatóját. Kálmán szerint az ársapkák eltörlése így egy újabb megszorítás a hétszeres gázáremelés, a többszörös áramáremelés, az Európa-rekorder élelmiszer-drágulás, a KATA eltörlése, és a számtalan kormányzati adóemelés után.
“A Demokratikus Koalíció szerint bebizonyosodott: az ársapkával is csak
átverték
a magyarokat. A választás után a Fidesz ezeket is megszünteti, jön a következő fájdalmas megszorítás. A DK szerint ez a sokadik bizonyítéka annak, hogy Orbán miatt van válság Magyarországon, és amíg Orbán marad, marad a válság is.”
– mondta a politikus.
Hozzátette: hiába beszél átmeneti helyzetről a kormány az ársapkák kivezetése kapcsán, valójában ez a kormány tekinthető átmenetinek, és valójában ez a kormány okozza a válságot Magyarországon.
“Az elmúlt napokban úgy lett Magyarország Európa élelmiszerdrágulás-rekordere, hogy bizonyos termékek rögzített, hatósági áron voltak. Így is 20 százalék feletti élelmiszer-drágulás volt csak az elmúlt félévben. Az ársapkák nélkül ennél is durvább gazdasági összeomlásszerű drágulás következik.”
– fogalmazott
Kálmán Olga szerint a kormány korábban azzal vádolták az ellenzéket, hogy megszorításokra készül. Ezzel szemben a választások után megszorítások tucatjait borították az átvert és kisemmizett országra.
A teljes sajtótájékoztatót itt tudod megnézni:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.