Az oroszok szerint öngyilkos lett.
Életét vesztette Ravil Maganov, Oroszország második legnagyobb olajvállalatának, a Lukoil igazgatótanácsának elnöke, egyben a cég alelnöke csütörtökön – írja a Reuters.
A baleset Moszkvában történt a brit hírügynökség beszámolója szerint. Maganov egy kórház ablakán esett ki, orosz sajtóértesülések szerint a hatodik emeletről. Az orosz sajtó öngyilkosságként kezeli a balesetet. Maganov a kórház egy olyan részlegén esett ki a hatodik emeletről, ahol sajtóértesülések szerint
nincsenek térfigyelő kamerák
– vagyis az, hogy pontosan mi történt vele, egyelőre nem tudni. Az orosz sajtó szerint Maganov szívbeteg volt, rutinvizsgálatra érkezett a kórházba.
Maganov 67 éves volt, halálát a Lukoil egyelőre nem kommentálta.
Nem Maganov az első olyan orosz üzletember, aki az Ukrajna elleni invázió február 24-i indulása óta rejtélyes módon veszti életét: Szergej Protoszenyja, a Novatek gázipari cég egykori alelnöke és főkönyvelője például Barcelonához közel halt meg, rájuk egy kötélen lógva bukkantak, a házban ott volt az üzletember feleségének és lányának is a holtteste.
Nagyon hasonló körülmények között halt meg az 51 éves Vlagyiszlav Avajev, aki a Gazprombank alelnöke volt. Őt lelőtték, moszkvai lakásában találtak rá. A gyilkosa végzett feleségével és 13 éves lányával is. A Gazprom egy másik menedzsere, Alekszandr Tyuljakov már február 25-én meghalt, őt felakasztva találták meg Szentpéterváron.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.