Már a jegybank is drasztikus áremelkedésekkel számol.
Idén még nem áll meg az infláció emelkedése Magyarországon, ez 2023 elejére várható — mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban.
Már a jegybank is egyetért a piaci elemzők korábban jelzett álláspontjával, miszerint
az áremelkedések tetőzése áttolódhat 2023-ra.
A bizonytalanságot jól mutatja, hogy ez már az MNB idei negyedik korrigált inflációs előrejelzése. A KSH szerint augusztusban 15,6 százalék volt a pénzromlás, ami az elemzői várakozások szerint már szeptemberben is elérheti a húsz százalékot, a csúcs pedig akár 23 százalék is lehet.
Így éves átlagban idén 14, 2023-ban 14-15 százalék lehet az infláció. Az MNB tavaly decemberben kiadott Inflációs jelentésében úgy számolt, hogy idén 4,7-5,1 százalékos lesz az áremelkedések üteme, ami 2023-ban 2,5-3,5 százalékra csökken, igaz ekkor még nem voltak jelei az ukrajnai háborúnak, ennek ellenére még nem számolta el így magát az MNB
az elmúlt 50 évben.
A rossz hír ellenére pénteken kis mértékben korrigálni tudott a forint az egy hetes drámai lejtmenet után. Az elmúlt napokban jelentősebb gyengülésnek indult a hazai deviza, az euró árfolyama a hét közepén átlépte a 400 forintos szintet, majd csütörtökön a 410-et is elérte.
Az euró ára néhány nap leforgása alatt 15 forinttal ugrott elsősorban a Magyarország ellen induló jogállamisági eljárás, és a több ezer milliárd forintos tervezett uniós források megvonása miatt. Az Európai Bizottság vasárnap szavaz az eljárás folytatásáról, és amiért valószínűsíthető a kedvezőtlen döntés, a jövő héten tovább gyengülhet a forint.
az Eurostat pénteki jelentésének adatai szerint, augusztusban 18,6 százalék volt az infláció Magyarországon. Az előző hónaphoz képest
az áremelkedési ütem 3,7 százalék, ami az egész unión belül a legmagasabb érték.
A KSH a hó elején még 15,6 százalékos adatot közölt augusztusra. A vágtató infláció azzal indokolható, hogy az Eurostat módszertana szerint már az augusztusi mutatóba beleszámolták a rezsidíjak augusztus 1-ével elrendelt emelését.
(nepszava.hu) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.