A legrémisztőbb jóslat az, hogy a Fidesz meddig tervezi irányítani az országot.
Múlt szombaton Orbán Viktor azt jósolta a kötcsei beszédében, hogy az ukrajnai háború 2030-ig is velünk maradhat, és Ukrajna akár területe harmadát-felét és elveszítheti – írta meg a Szabad Európa.
Annak ellenére, hogy a kormánypárti média alkalmazottait is beengedték a találkozóra, egészen idáig egy sor sem jelent meg a miniszterelnök beszédéből.
A beszéd egyik legfontosabb eleme természetesen az Ukrajnában zajló háború volt. A miniszterelnök szerint ez a háború
2030-ig is velünk maradhat,
és Ukrajna akár területe harmadát-felét és elveszítheti. A miniszterelnök szerint a háború lokális lett volna, de a Nyugat beszállt, ezzel globálissá tette, most pedig a szankciókkal lábon lőjük magunkat Európában.
A szankciók okozta energiaválság miatt télen akár az európai ipar negyven százaléka is leállhat – jósolta Orbán Viktor.
Ősszel várható tárgyalás az európai vezetők között a szankciós csomag meghosszabbításáról újabb hat hónapra, a miniszterelnök szerint meg kell próbálni megakadályozni a prolongálást. A kormányfő tisztában van vele, hogy ezzel az állásponttal egyelőre szinte egyedül van a tagállami vezetők között, de a szeptemberi olasz választásokra utalva azt is megjegyezte, addigra remélhetőleg olyan kormány alakul Olaszországban, amelyik támogatni fog minket ebben.
Ezután a kormányfő megismételte azt a Tusnádfürdőn már hangoztatott gondolatmenetét, miszerint 2030-ra széteshet az eurózóna és akár maga az Európai Unió is. Arról is beszélt, hogy 2040-re a francia városokban többségben lesznek a
muzulmán bevándorlók,
és ez akár más uniós nagyvárosokban, fővárosokban is megtörténhet. Ebben az esetben viszont át kell értékelni kapcsolatainkat ezekkel a fővárosokkal, hiszen kérdés, mennyire lehet európainak nevezni azt az országot, amelyikben az őshonos európai nemzetrészek néhány településre, kisebbségbe szorulnak.
A visegrádi négyek viszont erős hatalmi központ lesz addigra. Azt elismerte a kormányfő, hogy a háború miatt most válságban van az együttműködés, de ezen túl lehet lépni, főleg hogy a liberális pozsonyi és prágai kormány is inog, könnyen lehet, hogy hamarosan mindkét országban olyan kormány lesz, amelyikkel a Fidesz szövetséget tud kötni.
Magyarországgal kapcsolatban azt mondta, négy stratégiai célból nem fog engedni semmilyen körülmények között. Az első a demográfia: mindent meg kell tenni a népességnövekedésért, ezért két héten belül újabb családtámogatási intézkedéseket jelentenek be. Ezekről nem árult el részleteket.
A második a teljes foglalkoztatottság megőrzése és a jövedelmek értékének megóvása, különös tekintettel a jövedelemskála alsó negyven százalékára. Ezeknek az embereknek mindenképpen emelni kell a jövedelmét a következő években is.
A harmadik a gazdaság folyamatos modernizálása, végül az utolsó a nemzetegyesítés. Itt elsősorban a határon túli magyarokra gondolt a kormányfő, nem arra, hogy a hazai politikai megosztottságon enyhíteni kellene.
Végül saját politikai táborára kitérve arról beszélt a miniszterelnök, hogy az elmúlt időszakban tudatosan nevel ki egy új generációt a Fideszben, akik jól képzettek, képesek kormányozni, és akiknek 2030 után akár
2060-ig is
el kell tudniuk vezetni az országot. A Nemzeti Együttműködés Rendszere után pedig a Nemzetközi Együttműködés Rendszerét is létre kell hozni, ezt szolgálja a Fidesz hálózatépítése konzervatív körökkel, think tankekkel, influenszerekkel.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.