Régiós szinten a forint veszített legtöbbet értékéből.
Pénteken délután újabb negatív csúcsot döntött a forint árfolyama a dollárhoz képest, átlépve az eddigi rekordnak számító, augusztus végi 416 forintos szintet. Az euró ára ezzel együtt 406–408 forint körül mozog.
Természetes, hogy válságban egy kisebb ország fizetőeszköze gyengül a nagyobb valutákkal szemben, azonban
a forint jóval többet veszített értékéből, mint a régiós országok fizetőeszközei, és ez főként a kormány “döntéseinek” eredménye.
A forint pénteki zuhanásának oka viszont nem hazai, hanem az egész kontinensre kiterjedő jelenség: pénteken jött ki több olyan adat is, amelyek alapján rossz kilátások elé néznek az európai országok gazdaságai, miközben Amerikából az utóbbi hetekben már kedvezőbb hírek érkeztek. Ennek megfelelően az euró veszített értékéből a dollárral szemben, a forint pedig, az euróval együtt mozogva, szintén gyengült.
A hazai sajátosságok közül viszont ki kell emelni a következőket:
- pont a sokéves negatív rekordot sikerült megdöntenie Magyarországnak a külkereskedelmi egyenleget tekintve, ugyanis júliusban 1,1 milliárd euróval többet importáltunk, mint amennyit exportáltunk;
- továbbra sincs megállapodás az uniós forrásokról, az Európai Parlament pedig kimondta: nem tekinti demokráciának Magyarországot;
- mindezen túl pedig elképesztő mértékben nő az infláció, ami a közeljövőben átlépheti a 20 százalékos lélektani határt.
A válság természetesen egész Európa gazdaságára kihatással van, az orosz–ukrán háború miatt az egekben vannak az energiaárak, Németországban például ezért államosítják a nagyobb energiacégeket. Amerikában ennél jóval kisebb a krízis, ezért is gyengül az euró a dollárral szemben.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.