Erre is lenne pénz.
A többi foglalkozáshoz képest jelentős kereseti hátrányba kerültek a pedagógusbérek az elmúlt években – írja a HVG.hu a GKI Gazdaságkutató elemzésére hivatkozva.
Ez különösen szembetűnő a fegyveres testületek diplomásaihoz képest, ahol 1,8-2,1-szeres a többlet, de a (sok érettségizettet is foglalkoztató) rendőrségi átlag is 22-42 százalékkal magasabb, mint az alap- és középfokú oktatásban foglakoztatott diplomások keresete.
Ha a tervezett kormányzati értékkel számolunk, illetve figyelembe vesszük, hogy közben az egyéb diplomások bére is emelkedik, akkor a GKI becslése szerint a tanárok bére az egyetemi diplomás bér 74 százalékát, a tanítóké pedig a főiskolai végzettségűek 61 százalékát (a jelenlegi 54, illetve 45 százalékhoz képest) fogja elérni 2025-ben. Ennek oka, hogy a várható magas infláció miatt a diplomás bérek várakozásaink szerint közel 31 százalékkal fognak emelkedni 2022-höz képest, áll az elemzésben.
A GKI becslése szerint a kormányzati javaslat 2025-ig összesen közel 892 milliárd forintba kerülne úgy, hogy 2025-ben 480 milliárd forinttal lenne több kiadás, mint 2022-ben. A nettó költségvetési kiadás ugyanakkor 2025-ig összesen 525 milliárd forintra rúg, s 2025-ben 311 milliárd forintot tesz ki – a különbség oka, hogy a tanárok bruttó béréből az adók és a járulékok visszafolynak a költségvetésbe.
A vizsgált pedagógus körben a diplomás bérek 2023-as elérése összesen bruttó 2000, nettó 1177 milliárd forintba kerülne 2025-ig, akkor a kiadások bruttó 770,
nettó 450 milliárd forinttal lennének magasabbak, mint 2022-ben.
450 milliárd forint a büdzsében egyáltalán nem egy kigazdálkodhatatlan összeg, Varga Mihály pénzügyminiszter épp nemrég beszélt róla, hogy most a kifizetési stoppal a kormány csak októberben 300 milliárd forint kiadást tud megfogni.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.