Valami nem klappol.
Öt nappal brüsszeli uniós államfők csúcstalálkozóját követően szöges ellenkezőjét mondta Szijjártó Péter azzal a nyilatkozattal szemben, amelyet Orbán Viktor is elfogadott — vette észre az EUrológus.
Mi is beszámoltunk róla, hogy a külgazdasági és külügyminiszter az energiaügyi miniszterek luxemburgi ülését követően kijelentette:
“A brüsszeli szankciók kudarcot vallottak“.
Bár a miniszterelnök is hasonlóan nyilatkozik magyarországi interjúiban, ő is elfogadta az uniós kormányfők közös nyilatkozatát, amelyben az szerepel:
“Az Európai Tanács (…) ismételten hangsúlyozza, hogy
Oroszországot terheli a kizárólagos felelősség
a jelenlegi energia- és gazdasági válságért.
Szijjártó hétfőn bemutatta egy ötletét, amely szerint Ciprusról kellene Európa felé gázvezetéket építeni. Ez része annak a kormányzati tervnek, miszerint több forrásból szerezne be a magyar kabinet gázt.
Ez azonban egy korábbi, márciusban elfogadott európai nyilatkozatnak is ellentmond, amelyet Orbán szignózott. Ebben az szerepel, hogy “fokozatosan, a lehető leggyorsabban” megszüntetik az európai országok az orosz gáztól való függésüket.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.