Míg Pakovics László innovációs és technológiai miniszter korábban váltig állította, hogy a kormány újra engedélyezni fogja a szélerőművek építését, Orbán most kerek perec kijelentette, hogy ilyen nem lesz, mert szerinte a szélenergia drága. Ezzel nem csak szembemegy saját miniszterével, de hülyeséget is beszél.
Az LMP-s Keresztes László Lóránt parlamenti azonnali kérdésére a miniszterelnök szembement miniszterével. Mint ismert, Palkovics László korábban azt mondta,
a kormány hosszas viták után gyakorlatilag zöld utat adott a szélenergia használatnak és a szélerőmű-telepítés újraengedélyezésének.
A miniszterelnök ma hivatalosan is cáfolta ezt és kihangsúlyozta: nincs ilyen kormányzati döntés, mert a megújuló energia a “legdrágább energia”. Ez totál hülyeség. Egyszerűen arről van szó, hogy Orán nem szereti az környezetkímélő megoldásokat. A focit és a pálinkát szereti, a megújuló energiát nem. Ez egy ilyen ország.
Az LMP szerint totál baromság, hogy a szélenergia drága lenne.
“Ez olyan abszurd kijelentés” – próbáltak közleményükben finoman fogalmazni: a miniszterelnök az elmúlt hetekben olyan sok különböző csellel próbálkozott már megújuló energiák ügyében, hogy minden bizonnyal már maga sem pontosan tudja, melyik energiaforrásról kell jót és rosszat mondania. Pedig ő maga is többször elismerte, hogy a hazai energiamixnek rendkívül fontos lába a megújuló energia. Ez a káoszkormányzás egyértelmű bizonyítéka: Orbán kezdi elveszíteni a fonalat.
Az LMP határozott állásfoglalást fogalmazott meg:
Mi, zöldek szeretnénk segíteni neki: a fosszilis energia a drága és a veszélyes, a megújuló energia az olcsó és a biztonságos.
Ezt nem csak kutatási-szakértői adatok támasztják alá, hanem a valóságban is ez tapasztalható – magyarázták. Sajnos az ő döntésének köszönhetően Magyarországon ebből csak a drága orosz gázt tapasztalja mindenki. Azt javasolják Orbánnak, hogy ebben a kérdésben hallgasson a minisztereire.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.