Navracsics Tibor korábban meglepődött az EP döntésén, délután pedig Varga Judit is megszólalt a kérdésben. Az igazságügy-miniszter egy másik, bár több kormánypárti politikus által más sokat hangoztatott narratívát vett elő. Mivel a kormány tartja magát ahhoz, hogy az érkező uniós pénzekből finanszírozná a tanárok béremelését, Varga szerint
Hozzátette: „A 70 éves születésnapját ünneplő Európai Parlament jobban tenné, ha a kicsinyes politikai boszorkányüldözés helyett visszatérne az alapokhoz és a nemzetek közötti egység és bizalom megerősítésén dolgozna, nem pedig árkokat ásna a tagállamok közé…”
Arról ugyanakkor nem szólt, hogy az EP legnagyobb frakciója a Fidesz volt pártcsaládjáé, a jobboldali Európai Néppárté, vagyis önmagában csak baloldali szavazatokkal aligha lehetett volna meg a szükséges közel háromnegyedes arány a magyar intézkedések elfogadása ellen.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!