A magyar gazdaság növekedése szempontjából kulcsfontosságú a vasúti közlekedés és szállítmányozás, ezért hatalmas előrelépés, hogy
– közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A tárcavezető – a többségi magyar tulajdonú V4SIL cégalapító ünnepségén – üdvözölte a vegyesvállalat létrehozását, amely szerinte nem csupán munkahelyeket teremt, de gondoskodik majd a szakképzett utánpótlásról is.
A világ az elmúlt években válságról-válságra bukdácsolt, amelyekből le kell vonni a tanulságokat. Az egyik ilyen a vasúti közlekedés és szállítmányozás felértékelődése, amit jól mutat, hogy míg a koronavírus-járvány alatt sok esetben megszakadtak a beszállítói láncok, a vasút „kifejezetten jól vizsgázott, válságállónak bizonyult, átment a stresszteszten” – mondta.
Szijjártó beszámolója szerint az elmúlt években általában „a levetett és már karrierjük vége felé közeledő nyugati biztosítóberendezéseket” használták, ami hatalmas versenyhátrányt jelent, most viszont „létrejön az a szellemi, fizikai és pénzügyi kapacitás, amelynek segítségével a magunk erejéből át tudjuk adni a múltnak ezt a versenyhátrányt”.
„Ez lehetőséget biztosít arra, hogy Magyarország kihasználja a mindabból fakadó előnyöket, hogy itt vagyunk Európa szívében, mind az észak-déli, mind a kelet-nyugati közlekedési folyosó közös metszéspontjában” – hangsúlyozta.
A közösen létrehozott társaságban feladat lesz a MÁV előírásainak megfelelő berendezések szoftver- és hardverelemeinek korszerűsítése, későbbiekben pedig gyártása. A cseh gyártó a kor legmodernebb szintjét képviselő rendszeréhez kapcsolódó technológiai transzfert is végrehajt a beruházás során, hogy megteremtse az alapjait a magyar piacra specializált berendezésnek.
A miniszter szerint az elmúlt időszak eseményei demonstrálták, hogy milyen kiszolgáltatottak azok az országok, amelyek nem tudják saját ellenőrzésük alatt tartani kritikus infrastruktúrájukat, márpedig ennek egyik legalapvetőbb része a vasúti közlekedés és szállítás.
„A magyar gazdaság jövőbeni növekedése szempontjából kulcsfontosságú, hogy a vasúti közlekedést gyorsan és biztonságosan, valamint menetrendszerűen lehetővé tevő biztosítóberendezések közül a legmodernebbeket alkalmazzuk” – közölte.
A többségi tulajdonú V-Híd Zrt. egyedüli részvényese az Opten céginformációs adatbázisa szerint Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos üzletember, Orbán Viktor miniszterelnök barátja, Magyarország leggazdagabb embere.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!