Sebestyén Balázs fia már 13 éves, ám édesapja elárulta, kicsinek volt, hogy feladta a leckét szüleinek.
– Maradjunk annyiban, hogy ez maga volt a földi pokol. Minden létező dolgot kipróbáltunk, de alig valami működött, és ha valami igen, akkor is csak rövid időre bizonyult hatásosnak. Egy idő után például rájöttünk, hogy a monoton zajokra el tud aludni. Sokszor álltam a fürdőszobában éjjelente, a folyó víz mellett és még többször ültem az autóban, körbe-körbe furikázva, miközben vártam, hogy Benett elaludjon végre a hordozóban. Ha pedig ez megtörtént, azonnal parkolóhelyet kerestem és én is aludtam – mondta Balázs, szúrta ki a life.hu.
A műsorvezető azt is hozzátette, annyira fáradt volt, hogy még a piros lámpánál is szunyokált egy kicsit.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!