Ha bárki is aggódott volna, hogy Palkovics László anyagi helyzete bizonytalanná vált azzal, hogy novemberben távozott a kormányból, akkor megnyugodhat: vezérigazgatóként is milliós fizetése lesz.
A 24.hu szúrta ki az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. alapítói határozatában, hogy
PALKOVICS ALAPBÉRÉT HAVI BRUTTÓ 5 MILLIÓ FORINTBAN HATÁROZTÁK MEG!
Emellett ő tölti be a győri Széchenyi István Egyetem tulajdonosi jogait gyakorló alapítvány kuratóriumi elnöki pozícióját is, valamint ő vezetheti az alapítvány mellett létrehozott vagyonkezelő holdingot is.
A kuratóriumi elnöki posztjáért kapott díjról konkrét információ nem áll rendelkezésre, de azt tudni, hogy az ugyanebben a kuratóriumban ülő Szijjártó és Dézsi havi bruttó 1,5 millió forintra jogosult – írja a 444.hu, ami kiemeli, hogy januárban még a Rába Nyrt. felügyelőbizottságának új elnöke is Palkovics lehet, ugyanis ekkor tartanak rendkívüli közgyűlést melyen megválaszthatják (a posztot most betöltő Lepsényi István havi 700 ezer forintot kap ezért a megbízásért).
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!