Orbán Viktor és emberei akár 90 évre is eltitkolhatják egy-egy döntésüket. Tudtad, mennyi titkos kormányhatározat született?
2023-ban 28 titkosított kormányhatározat született – közölte a Miniszterelnöki Kormányiroda, miután a hvg.hu közérdekű adatigénylést nyújtott be. 2022-ben ez a szám csak 24 volt, 2021-ben viszont 38 – jegyezte meg a portál.
Ezeknek a dokumentumoknak a közös jellemzőjük, hogy négyjegyű számmal jelölik őket, amelyek háromassal kezdődnek. A titkosított iratokat így „háromezres” kormányhatározatoknak nevezik.
A dokumentumokat tartalmuktól függően akár 30 évre is titkosíthatják, ráadásul ez kétszer meghosszabbítható, így előfordulhat, hogy egyes iratok 90 évig rejtve maradnak a kíváncsi szemek előtt.
Miről szólhatnak ez a pár kormányhatározat?
A szóban forgó dokumentumokban hadititkok, a nemzetbiztonságot érintő fontos információk is lehetnek, de hazánk gazdasági tevékenységeit is tartalmazhatják az iratok.
Kapcsolódó: Titkos kormányhatározatban döntöttek Orbánék – erre utasították a TEK-et
A hvg.hu összesítése szerint
- 2010-2014 között 72,
- 2014-2018 között 96,
- 2018-2022 között 115
háromezres kormányhatározat született.
Kétezresekből sincs hiány Orbán Viktor kormányánál
A kétezres kormányhatározatok ugyan nem titkosak, de a tartalmukat mégsem verik nagydobra a nyilvánosság előtt. 2023 első negyedévében 96 ilyen határozat született, azaz minden napra jutott egy darab belőlük.
2022-ben 470 olyan dokumentum született, amelyet nem hozott nyilvánosságra Orbán Viktor és kormánya. Tartalmukat csak a döntésben érintett szűk kör ismerhette meg.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!