Az Orbán-kormány inkompetenciáját mutatja, hogy az idei év első három hónapjában, sikerült majdnem a teljes évre tervezett költségvetési hiányt összehozniuk!
A Pénzügyminisztérium keddi gyorsjelentése szerint, az államháztartás központi alrendszere 2321,4 milliárd forintos hiánnyal zárta a márciust, ez pedig még a tavalyi nehéz év első negyedéves hiányát is meghaladja, ami 2089,66 milliárd forint volt – írja a 444.hu.
A KORMÁNY IDÉN 2514,79 MILLIÁRD FORINTOS DEFICITTEL SZÁMOLT, ENNEK SIKERÜLT A 92,3 SZÁZALÉKÁT ÖSSZEHOZNIUK HÁROM HÓNAP ALATT!
A lap kiemeli, hogy már az is eldőlt időközben, hogy meg kell emelni a hiánycélt, nagyjából 4000 milliárdra, hogy tartani tudják a papírformát, bár az első negyedévben már annak is majdnem a 60 százalékánál járunk, így lehet, hogy az év során azt tovább emelik majd.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!