Politika

Végképp elfogyott a türelem – pároslábbal rúgnák ki a főnöküket

Handó és Polt - függetlenek egymás közt // kép Népszava

Az Országos Bírói Tanács (OBT) szerdai ülésén elfogadott határozatával kezdeményezi Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal (OBH) vezetőjének felmentését, ami egy régen kezdődött elmérgesedett folyamat eredménye.






 

“Az OBT az elmúlt időszakban több alkalommal is vizsgálta az OBH elnökére vonatkozó törvényi kötelezettségek teljesítését. Kifogásolta az OBH elnökének kinevezési gyakorlatát, és az előterjesztések benyújtásának megtagadását. A törvénysértések miatt az OBT összesen nyolc alkalommal élt jelzéssel az OBH elnöke felé, továbbá megállapította, hogy a sarkalatos törvényben előírt több feladata tekintetében 90 napon túl nem tett eleget kötelezettségének” – írja közleményében az OBT.

 

Eddig is fogalmaztak meg kritikákat, de azok megmaradtak a közlemény szinten, most viszont végképp elfogyott a türelem a bírák részéről, és

KEZDEMÉNYEZTÉK HANDÓ FELMENTÉSÉT.

 






Az OBT különösen az alábbiakat kifogásolta:

  • Egyes bírák más bíróságra történő törvénysértő kirendelési gyakorlatával megsértette az állampolgárok törvényes bíróhoz való jogát.
  • A bírósági vezetői álláshelyekre vonatkozó pályázatok elbírálása során a véleményező testületek által támogatott pályázó kinevezése helyett rendszeresen csak megbízással töltötte be a pozíciót, ezzel kiüresítette a sarkalatos törvény pályázati rendszerének lényegét.
  • A Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elnökének törvénysértő kinevezését az OBT jelzése ellenére nem vizsgálta ki.
  • A bírósági fejezetre vonatkozó költségvetési javaslatát az OBT véleményének kikérése nélkül terjesztette a kormány elé.

 

Ennél erősebb jelzést már nem tehetnek arról, hogy milyen komolyságú, rendszerszintű probplémák vannak a bírósági rendszerben. Persze a felmentés nem lesz egyszerű menet, mert a jelentés először az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága elé kerül, ott majd meghallgathatják Handót és az OBT elnökét is.

 






Csak ezután kerül a parlament elé a bizottság előterjesztése, és Handó kirúgásához kétharmados többség szükséges. Ez viszont elég valószínűtlen, hogy meg fog történni, mert Handó Tünde eddig is mindenben kiszolgálta a Fidesz érdekeit, és ezt nem fogják neki elfelejteni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top