Politika

Ilyen Orbán keresztény szabadsága – undorítóan elbánt a rezsim Beer Miklóssal

Pestibulvar.hu

Az előítéletesség ellen sok alkalommal kiálló váci megyéspüspök a hvg.hu-nak adott interjút.




 

Beer azt mondta, nagyon zavarja, hogy beállt egy erős jobb-baloldali megosztottság Magyarországon, amit a politika ránk erőltet. Ez akadályozza meg szerinte a józan párbeszédet és a gondolkodást. Mint mondta, ő mindenkit arra szeretne rávezetni, hogy előítéletek nélkül gondolkodjon, és keresse a közös megoldásokat.

AZ INTERJÚBAN AZT IS ELMESÉLTE, HOGY A 2018-AS VÁLASZTÁSOK ELŐTT AZT ÜZENTE NEKI EGY POLITIKAI SZEREPET VÁLLALÓ BARÁTJA, HOGY “FOGJA BE A SZÁJÁT”.

 

Bár Beer nem nevezte meg, pontosan melyik oldal képviselőjére gondol, nem nehéz kitalálni, hogy valószínűleg kormánypárti lehetett az illető, miután a NER-t sokszor kritikával illető püspök – saját bevallása szerint is – hosszú ideje persona non grata-nak számít kormánypárti körökben. Beer szerint ez már csak azért is elfogadhatatlan, mert a véleménynyilvánítás szabadsága a demokrácia egyik alapkövetelménye, ő pedig nem tesz mást, mint a lelkiismereti szabadságából fakadóan kifejti a véleményét.




Mindamellett, hogy tiszteljük Beert a hozzáállásáért, a csodálkozásán némiképp meg vagyunk lepődve. A püspök úr szemlátomást úgy tesz, mintha még mindig a 2010 előtti demokratikus Magyarországon élne, és nem az Orbán-rezsimben. Ez utóbbi a legfrissebb listák szerint is a világ egyik legmocskosabb diktatúrája.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top