A nagy aláíróművész egyre jelentéktelenebb figurája lett a magyar közéletnek. Bár meg lett volna a lehetősége többször is, hogy Orbán ellensúlyaként akár az ellenzéki szavazók szimpátiáját is kivívja, ő nem így döntött.
Olyannyira parkolóvágányon van a köztársasági elnöknek hívott fideszes pártkatona, hogy már a haverok sem jelentkeznek nála pénzért. Pedig nem keveset, 250 millió forintot szeretett volna odaadni a Áder János nevéhez köthető Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány. Legalábbbis ekkora összegre írtak ki nyílt eljárásos pályázatot, rendezvényszervezői tevékenységre.
ÁM VALÓSZÍNŰLEG SENKI NEM JELENTKEZETT A PÁLYÁZATRA,
még a haveri cégeket is hidegen hagyta Áder erőlködése a klímavédelem területén. Legalábbis erről tanúskodik az az uniós közbeszerzési dokumentum, amelyben kitolták a jelentkezés határidejét, augusztus 2-áról augusztus 21-ére, valamint már nem kell egy kormányrendelet alapján igazolnia a „minőségbiztosítási szabványoknak való megfelelőséget” és eltörölték az ISO 9001 minőségbiztosítási tanúsítvány meglétét is.
Talán így még valamelyik NER lovag majd lehajol ezért az aprópénzért, mosolyt csalva Áder arcára. Ja, nem. Az lehetetlen küldetés.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.