Ezen kívül ismertette nagy vonalakban pártja programját és ekézte egy kicsit korábbi pártját és a Jobbikot. A Jobbik és az MSZP is...
Kösz, Orbán. A 444.hu vette észre a Magyar Közlönyben azt a kormányhatározatot, amivel Orbán Viktor elrendelte, hogy a költségvetésből jövőre 200 millió, 2022-ben pedig már 350...
Bosszú az egyetlen ellenzéki tv ellen? A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 20 millió forint eljárási bírságot szabott ki a Magyar RTL Televízió Zrt.-vel (M-RTL) szemben, mert a járványügyi...
Félrekezelték a válságot, több százezer munkanélkülit okoztak, és még nekik sem adják oda a törvényesen járó alamizsnát. Dr. Molnár Csaba, a DK...
A nincstelenek kerülnek veszélybe a szigorú módosítással. Több fontos törvényváltozás is életbe lép holnaptól, köztük az úgynevezett TB-törvény is, amelynek nyomán sokkal...
Nekiment a mutyinak, ő járt pórul. 50 millió forintra büntette Pikó András vezette VIII. kerületi önkormányzatot a Közbeszerzési Döntőbizottság, amiért a kerület kirúgta azt a...
Ennyi jutott a fideszes polgármestertől. Igen, ez egy papírszív. Ezt kapták levélben a július elsejei Semmelweis-nap alkalmából a bicskei egészségügyi...
Több tízmilliárd forinttal nőhet évente az állam bevétele. Az online számla kiterjesztésével új korszak kezdődik 2020. július 1-jén az adóegyszerűsítésben és a...
Mutatjuk a számokat. Várhatóan a gyümölcsök ára még a mostaninál is jobban elszáll Magyarországon — írta meg az Azénpénzem.hu pénzügyi szakportál. Az...
Kedden tartott sajtótájékoztatót a Pénzügyminisztérium József nádor téri székhelye előtt Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere és Tüttő Kata, az MSZP főpolgármester-helyettese, ahol...