Olvasónk küldte a levelet, amelyet most változtatás nélkül teszünk közzé: “Nemrég egy szupermarketben vásároltam, amikor a fiatal pénztáros hölgy Gréta azt javasolta...
Adatigénylési eljárást indított Ferjancsics László, Vác alpogármestere, miután Borkai jogi képviselője azt kívánta elfogadtatni a bíróságokkal, hogy nem vonatkozik rájuk az információszabadságról szóló törvény. Most...
Ma tette le parlamenti esküjét Sebián-Petrovszki László, aki az újbudai polgármester László Imre mandátumát vette át. A hagyományos esküszöveghez azonban az új...
Kósa Lajos hétfő reggel bocsánatot kért a Fidelitas tisztújító kongresszusán elhangzott kijelentései miatt. Gábor György vallásfilozófus közösségi oldalán reagált erre a “bocsánatkérésre.” Kiírását...
Rács mögé dugták azt a fideszes képviselőt, akit Boldog István jobbkezeként ismertünk. A Budai Központi Kerületi Bíróság összesen 5 emberrel szemben rendelt el...
A magyar igazságügyminiszter interjút adott a Weltnek, és ebben azt mondja: Európában két politikus képes jövőt felvázolni Európa számára. Mielőtt továbbmennénk, érdemes...
Szeptemberben elutasította az első fokon eljáró bíróság az óbudai jegyző tavaly decemberi birtokvédelmi határozatát, melyet az ellenzéki országgyűlési képviselők ellen kért az...
Bárándy Péter, neves ügyvéd és volt igazságügyi miniszter annak kapcsán nyilatkozott, hogy Rácz Zsófia joghallgatót az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkárává nevezik...
A dán Saxo Bank arra számít, amire egyébként az orosz elnök is utalt pár hete, hogy Magyarország jövőre kilép az Európai Unióból. A befektetési...
Lévai Anikó, a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnöke a gasztronómiai magazin és a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) A piac konyhája című székesfehérvári konferenciáján...