Politika

Magyar katonák kerülhettek veszélybe Irakban – rendkívüli ülést kezdeményeztek

Pestibulvar.hu

Egyre nő a feszültség a Közel-Keleten, miután Donald Trump amerikai elnök parancsára pénteken egy amerikai drón végzett Kászim Szulejmánival, az iráni Forradalmi Gárda különleges műveletekért felelős szárnyának parancsnokával. Szulejmáni régóta Trumpék bögyében volt, sok amerikai halála tapadt a nevéhez, tavaly tavasszal az amerikai kormányzat emiatt már terroristának is bélyegezte (ami rendkívül szokatlan lépés volt, hiszen Szulejmáni nemhivatalosan kvázi Irán külügyminiszterének számított, vagy legalábbis ő volt a legfőbb felelőse az ország diplomáciájának a régióban).

 




 

Vasárnapra virradóan az események olyannyira eldurvultak, hogy Irán már bosszúval is megfenyegette Washingtont, Trump pedig Twitteren válaszcsapásokat helyezett kilátásba, ha az irániak meg merik támadni az amerikai érdekeltségeket. Szulejmánit időközben elbúcsúztatták az országában, Bagdadban több százezren vonultak a gyászszertartásán. Békülésre egyelőre nincs esély, a Fehér Ház ugyanis váltig állítja, hogy Szulejmáni meggyilkolása jogos volt, mert a tábornok olyan csapásokat tervezett, amik amerikaiak életét veszélyeztették volna. Ezt az irániak tagadják, ők a dróntámadást egyoldalú “háborús bűncselekménynek” tartják.

 

 

A magyar vezetés egyelőre nem reagált a péntek óta eszkalálódó közel-keleti fejleményekre, a DK azonban közleményében jelezte, hogy

SORON KÍVÜL KEZDEMÉNYEZI A HONVÉDELMI BIZOTTSÁG ÖSSZEHÍVÁSÁT.

 

Szerintük erre azért van szükség, mert Irakban jelenleg is több mint 200 magyar katona tartózkodik. Szulejmáni halála után az USA és a NATO vezette nemzetközi szövetség biztonsági okokból felfüggesztette iraki kiképző műveleteit, korábban ehhez a misszióhoz csatlakoztak a magyar katonák.




 

A DK kijelentette:

AZONNAL MEG KELL VIZSGÁLNI, HOGY VESZÉLYBEN VANNAK-E AZ ERBÍLBEN ÁLLOMÁSOZÓ MAGYAROK, ÉS HA IGEN, SZÜKSÉG LEHET-E A HAZAHOZÁSUKRA.

 

A párt szerint ugyanis a kormány felelőssége, hogy egyetlen magyar honvéd életét se kockáztassuk, ezért elvárják Benkő Tibor honvédelmi minisztertől, hogy adjon részletes tájékoztatást az ülésen.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top