Megérdemelte. Két év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Kúria egy korrupt sebészt, akit három évre a közügyektől, valamint az orvosi foglalkozás végzésétől is...
Szerda reggel lemondott tisztségéről Balassa Balázs, Szigliget független polgármestere, aki 22 évig vezette a települést. Balassa mellett felállt az önkormányzat négy független...
Tarlós takarékoskodott, az utasok meg megfőnek. A “felújított” járművekért 69 milliárd forintot adott a magyar állam, de klíma nem volt bennük. Az...
Már csak az hiányzott, hogy postásnak használják őket. A rendőrség azok körében igyekszik jelentkezőket toborozni iskolaőrnek, akik korábban rendőrként dolgoztak, de korengedményes...
A parlamenttel megszavaztatott feltételekből egy sem valósult meg. “Orbán Viktor elbukott Brüsszelben. Nem csak kevesebb pénzt szerzett Magyarországnak, mint korábban Gyurcsány Ferenc...
Brüsszel miatt nem emelhet bért a Magyar Posta, a vállalatnak és a kormánynak meg van kötve a keze – erről beszélt Schamschula György vezérigazgató...
Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség ifj. Rapcsák András ellen a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalt ért hekkertámadások ügyében – írja a Hódpress nevű helyi híroldal Márki-Zay...
Nagyjából 40 ezerrel kevesebben dolgoztak a boltokban idén májusban, mint egy évvel korábban – számolta ki a Blokkk.com. A legutóbbi adatközlés szerint áprilisban...
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozásban a letartóztatásba került három gyanúsított...
Teljesen indokoltnak tartja a maszkivselés használatának szigorítását – mondta el Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az ATV Heti napló című műsorában. A doktor...