„Ma nem mondhatjuk biztosan, hogy Orbán Viktor kormányfő három év múlva is meghatározó szereplője lesz a magyar közéletnek” – nyilatkozza a Népszava...
Úgy tűnik, már nem akarja leállítani a szennyvíziszap importját a kormány. A Fideszhez közel álló lap ugyanis egy új magyar találmánynak kívánja...
Nem fasisztázta le Orbán Viktor miniszterelnököt – mondta Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke – de szerinte amit a kormány...
A 444 szúrta ki, hogy a német közszolgálati ZDF Zoom+ című műsora szerda esti adásában arra kereste a választ, hogy ártanak-e a...
Nemzetközi összevetésben kifejezetten kevés nyugdíjas év jut a magyar férfiaknak. A nőknél ugyan jobb a helyzet, hosszabb távon azonban náluk is látványosan...
Szoros az együttműködés Washington és Budapest között a családpolitikában is – jelentette ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család- és...
A tervezetet már azelőtt lenullázhatták, hogy az a kormány elé kerülhetett volna. A pénzügyminisztérium állítólag azért gáncsolta el, mert a költségvetésben –...
Ezt az erős és büszke képet a Kartal és Verseg közötti szakaszon lőtték, de szinte az ország bármely pontján fotózhatnánk hasonló jelenetet....
Így működött a Fidesz legbelül Mint írásában írja a volt titkárnő: Én, a FIDESZ-adminisztráció egykor volt titkára, úgy hiszem, valamennyire ismerem...
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének korábbi főtitkára tette helyre egyírásban Deutsch Tamást, a Fidesz Ep- képviselőjét, aki kvázi azt...