Belföld

Hiába a rendelet, elvették az érettségizőktől a régebbi töriatlaszokat

Balázs Attila / MTI

Az érettséginél különösen fontos, hogy a diákok az ország minden iskolájában azonos feltételek mellett vizsgázhassanak, senki ne kerüljön hátrányba. Egy budapesti középiskola diákjai a jelek szerint szerdán hátrányba kerültek a többiekkel szemben, mert az érettségi közben végül elvették tőlük azt a történelmi atlaszt, ami kronológiát is tartalmaz.






 

“A vizsga elkezdése előtt mindenkinél ellenőrizték az atlaszokat is, elsősorban azért, hogy ne legyen beleírva semmi” – mondta az Indexnek az egyik érintett diák. Elsőre nem volt semmi baj azzal, hogy mindenki a régebbi, kronológiás atlaszt akarja használni, amit a Mozaik kiadó adott ki. El is kezdődött az írásbeli vizsga, kb. fél óra elteltével azonban váratlan fordulat történt. Bejött egy másik tanár a terembe, és azt mondta: mindenki adja le a kronológiát tartalmazó atlaszt, mert ezt mégsem használhatják. Innentől már mindenki csak az új atlaszt használhatta, amiben nem voltak évszámok.

 

Pedig a jogszabály még idén is megengedi az évszámokat is feltüntető atlasz használatát, az ország legtöbb gimnáziumában így is érettségiztek a diákok. Az érettségi elnökök számára kiadott idei hivatalos tájékoztató is idézi a vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet 3. §-át, amely szerint:

A 2017/2018. tanév vizsgaidőszakaiban az érettségi vizsgán az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlasz és a 2017/2018. tanévi vagy azt megelőző tankönyvjegyzékeken szereplő középiskolai történelem atlaszok is használhatóak.

 

Kiosztják a történelem írásbeli érettségi vizsga feladatlapjait a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban 2018. május 9-én.
Fotó: Balázs Attila / MTI

 

Régebb óta húzódó vita, hogy a történelem érettségin lehessen-e használni a korábbi történelmi atlaszt, amiben az évszámok is benne vannak. A minisztérium szerint ez túl nagy segítséget ad a diákoknak, ezért kifejlesztettek egy új (állami) iskolai történelmi atlaszt, amiben már nincsenek benne a fontos történelmi események évszámai.

 

Ennek bevezetésére azonban átmeneti időt adtak, amit a Történelemtanárok Egylete harcolt ki. Ők azzal érveltek, hogy az új állami atlaszok áttekinthetetlenek, és egy történelmi atlasznak igenis fontos eleme, hogy legyen benne kronológia, a 21. században ugyanis nem adatok megtanítása az elsődleges cél, hanem az időbeli és térbeli tájékozódás fejlesztése. Ezeket az érveket végül a minisztérium is elfogadta, így – ahogy tavaly – idén is megengedték a régebbi atlasz használatát.  Erről számos cikk is megjelent az elmúlt hónapokban, ezeket olvasták a szóban forgó budapesti középiskola diákjai is. Úgy tűnik, hiába.






 

“Ha valóban ez történt, akkor ezt semmiképpen sem lehet annyiban hagyni, mert ez súlyosan érinthette a gyerekek érettségijének eredményességét” – mondta az Indexnek Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke. Miklósi azt mondta: fontos lenne tudni, hogy az esetről készült-e jegyzőkönyv, egyben felajánlotta az Egylet segítségét az érintett diákoknak és szüleiknek.

forrás  




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top