Belföld

Egyetértenek Orbánnal a magyarországi muszlimok

24.hu
De azt kérik, hogy a vallási csoportok sértegetését is vegyék vissza.

 

Az új Országgyűlés és kormány megalakulása kapcsán adott ki közleményt a Magyar Iszlám Jogvédő Egyesület, amelyben kifejezi egyetértését az Orbán Viktor beiktatási beszédében elhangzott mondattal, miszerint „A magyar politika nem szimpatizálhat a demokráciaexport-elméletekkel, nem társulhat azokhoz, akik más népeket kioktatnak, és akik a német, az orosz, a török népet és annak vezetőit sértegetik”.






 

A közleményben hozzáteszik, hogy ezen elvnek irányadónak kell lenni nemcsak nemzeti, hanem vallási csoportok sértegetésének szempontjából is.

Reméljük, hogy azok a médiumok, illetve közszereplők és politikusok, amik és akik az utóbbi időben többnyire méltatlan módon támadták az említett (és nem említett) csoportokat, átgondolják ezen tevékenységük etikai aspektusait és lehetséges társadalmi következményeit

– írják, hozzátéve, hogy az általános hangulatkeltés fizikai atrocitásba csaphat át egyházi személyekkel szemben is, amely „elítélendő, érje az bármely felekezet tagját is e minőségében, legyen akár a társadalom többsége vagy egy kisebbség által követett vallás képviselője”. Ezzel minden bizonnyal arra utalnak, hogy az Országgyűlés megalakulásának napján tüntetők inzultáltak a Parlamentből távozó református egyházi vezetőket.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top