A lottósorsolások közvetítését készíti a cége.
2,3 milliárd forint keretösszegű megállapodást kötött az állami Szerencsejáték Zrt. a Simicska Lajosérdekeltségébe tartozó Hung-Ister Zrt-vel, a sorsolási műsorok készítéséről – írja a Zoom.hu. A szerződés január elsején lépett érvénybe, csakúgy, mint a Kuna Tibor-féle Trinity Communications Kft-vel kötött 5,5 milliárdos megállapodás. Az utóbbi „integrált marketing és kommunikációs feladatokról” szól.
A portál megjegyzi, hogy április elején még nyomát sem találták a megállapodásoknak, vagyis ezeket a cég jóval a hatvan napos törvényi határidőn túl közölte. Kitérnek arra is, hogy a Hung-Ister árbevétele 2016-ban 2,33 milliárd forint volt, az adózott eredménye 722 milliót tett ki, amiből 700 milliót a tulajdonosok osztalékként kivettek. Ebből úgy tűnik, hogy a cég teljes éves forgalmát a Szerencsejáték Zrt. megrendelései biztosítják.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.