Politika

Mészáros Lőrinc gyerekei 750 millió forint osztalékot vettek ki a családi bizniszből

Fotó: Átlátszó

Valóban túltehet a Facebookon is, már ami a növekedést illeti Mészáros Lőrinc gyerekeinek, Ágnesnek, Beatrixnak és az ifjabb Lőrincnek 2015 júniusában alapított cége, a Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt. az igazságügyi tárca elektronikus beszámoló portálján leadott dokumentumok szerint – derült ki a napi.hucikkéből. A portál szerint

a vállalkozás tevékenysége első évében (ez csak fél év volt) 1,18 milliárd, 2016-ban 3,23 milliárd, 2017-ben pedig 10,23 milliárd forint nettó árbevételt ért el, és 2015-ben 65, 2016-ban 319 millió, míg tavaly 798 millió forint adózott eredménnyel zárt.

 






Fotó: Átlátszó






 

A társaság 2018. március 12-ei közgyűlési határozata szerint a 750 millió forintot osztalékot a 2017-es üzleti év után fizettek ki a tulajdonosoknak, és összesen 18,2 millió forintot adóztak. A napi.hu emlékeztetett arra is: a vállalkozás bevételeinek nagy része állami és önkormányzati – részben uniós – finanszírozású közbeszerzéseken elnyert munkákból származik, de a referenciái között szerepel a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kazánházának építése és Mészárosék Vivienvíz ásványvíz-palackozó üzemének bővítése is.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top