Gazdaság

A balatoni vállalkozók elnöke szerint nincs egymilliós szakácsfizetés a tónál

ilovebalaton.hu

A balatoni kiemelt üdülőövezetben jellemzően 50 százalékkal nőttek a bérek az elmúlt két-három évben, a munkaerőhiány kezelhető, a balatoni vendéglátósok felkészültek az idei szezonra – közölte Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke. Vannak, akik vitáznak vele.






 

Hoffmann Henrik a 23 tagszervezetet, illetve közel 3 ezer turizmusban érdekelt balatoni vállalkozót tömörítő BTSZ tagságának visszajelzéseire hivatkozva cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint egymillió forintos havi fizetést is el lehet már érni a Balatonnál.

Egymilliót nem, fele ennyit is csak kevés helyen, de százezreket lehet keresni kemény munkával

– mondta a balatoni bérekről, amelyek számításai szerint főként az áfacsökkentésnek köszönhetően évente 10-20 százalékot emelkedtek az utóbbi 2-3 évben, mára megközelítve a nyugati bérszínvonalakat. Példaként említette, hogy a szakácsok, séfek fizetése akár meg is duplázódott, egy szállodai szobaasszony három évvel ezelőtti 120 ezer forintos havi fizetése pedig ma már 200 ezer forint körül alakul.






 

A munkaerőhiányról azt mondta, országos jelenségről van szó, ami a Balatonnál a szezonalitás miatt erősebben jelentkezik. Minden évben meg tudták oldani, szerinte jó szervezéssel idén is megoldható lesz ez a probléma betanított, átképzett és diákmunkásokkal. Közölte, a munkaerőhiánynak csak részben oka a külföldre vándorlás, hiszen egy felmérés szerint a magyar munkavállók 5 százaléka dolgozik külföldön, ami nem esik messze a 3,9 százalékos európai átlagtól, és sokkal jobb helyzetet mutat, mint Romániában, ahol 20 százalékos ez az arány. A probléma okai között van, hogy elvesztették a szakmák a becsületüket, amin a javuló fizetések változtatni fognak, valamint az, hogy nőtt a turisztikai vállalkozások száma, ami több munkaerőt igényel – tette hozzá.

 

Nézzük akkor azokat a Hoffmann Henrik által cáfolt híreket az egymilliós fizetésről.

“Nemrégiben jött egy szakács a Petőfi-sétányra. Bement vagy öt helyre, s megkérdezte, mennyiért alkalmaznák. Hétszázezerről indult a licit, végül 1,1 millióért szegődött el” – mesélték a Balatonnál.

Egyes felmérések szerint a balatoni vendéglátóipari cégek nyolcvan százalékánál nincs elég ember – írja a Népszava.

 

A lap összeállításából kiderül, van olyan étterem, amely az interneten legalább húsz helyen hirdeti az üres állásokat, de nincs jelentkező. Egy étterem-tulajdonos arról számolt be a lapnak, hogy a családjából szerveztek be többeket, hogy elegen legyenek nyáron, egy másik étterem pedig hétfőnként valószínűleg zárva lesz, mert nincs elég dolgozó ahhoz, hogy egész héten üzemeltessék az egységet. Sok büfé csak június közepére tervezi a nyitást, mert arra számítanak, hogy ha véget ér az iskola és az egyetemi vizsgaidőszak, akkor könnyebben fognak dolgozót találni.

Egy falatozót üzemeltető vállalkozó azt mondta, a környéken mindenki 1000-1200 forintos órabért kínál a dolgozóinak akár képzettség nélkül is, ennek ellenére nem jelentkezik senki.

 






A lap szerint a nagyobb éttermek havi 800 ezer-1,2 millió forintot kínálnak internetes hirdetéseikben egy szakácsnak egy hónapra – plusz szállást és ellátást –, a szakképzett pincérek pedig 500-700 ezer forinttal kalkulálhatnak jobb helyeken. Sőt, a legtöbb helyen már a papírt sem kérik, csak a tapasztalatot nézik: Balatonfüreden akad olyan egység, ahol 2000 forintot kap óránként egy több szezonban bizonyított pultos.

 

Ráadásul a szezon közben is van, hogy megpróbálják egymás dolgozóit átcsábítani az egyes éttermek néhány száz forinttal magasabb órabéreket kínálva.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top