Politika

Aljas húzás Lázártól: ezzel végleg leégette magát

Pestibulvar.hu

Hiába ment el pár napja a hódmezővásárhelyi önkormányzati ülésre Lázár János, hiába volt békülékeny és együttműködő a hangvétele, csak színház volt az egész, semmi másról nem szólt, mint egy pozitív média szereplésről. Igaz, Márki-Zay Péter polgármesterrel megegyeztek egy négyszemközti találkozón, de hiába egyeztették le az időpontot június 7-én 14 órára, a találkozó  nem jött össze.






 

Ugyanis, Lázár a találkozó előtt 21 perccel megváltoztatta a találkozó helyét, és a polgármesteri hivatal helyett egy vendéglátóhelyen várta a polgármestert. Természetesen egy hivatalos, komoly találkozónak nem egy étteremben vagy kávézóban van a helye, hanem a város hivatalos helyiségében. Az pedig teljesen elfogadhatatlan, hogy mindezt a találkozó előtt 21 perccel próbálja meg valamelyik fél, önkényesen megváltoztatni. Lázár ezt jól tudta, és egy óra várakozás után már tette is fel a videót a Facebookra, hogy persze ő akart találkozni, de hát a polgármester erre nem hajlandó. Azt pedig csendben elhallgatja a videójában, hogy miként kérte a leegyeztetett helyszín módosítását.

 

Márki-Zay Péter azonban nem késlekedett, és nyilvánosságra hozta a részleteket, amiből kiderül, hogy megint csak egy újabb aljas PR fogásról van szó Lázár esetében, és regnáló miniszterelnökök is betartották a protokollt, melyet Lázár János nem érez magára nézve kötelezőnek. Nem szól ez másról, csak a pökhendiségről, nem tudja megemészteni, hogy már nem ő az úr a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban.






“Képviselő úr több alkalommal egyértelművé tette miniszterelnöki ambícióit, ezért szeretném figyelmébe ajánlani, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr is betartotta a protokoll szabályait amikor Botka Lászlót a szegedi városházán kereste fel, ahogy az akkor már csak volt miniszterelnök Gyurcsány Ferencet is a vásárhelyi városházán fogadta maga Lázár János és Almási István.”

– írta a polgármester a közleményében.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top