Politika

Ne szégyellje magát, Varga Mihály sem tudta jól kitölteni az adópapírjait

hvg.hu

Pedig csak meg kellett volna kérdezni Tállai Andrást, ő hogy csinálta.






 

Közzétették a miniszterek és államtitkárok adóbevallásaiból a nyilvános adatokat, és miután alaposan kiveséztük a számokat, a 24.hu arról írt: több kormánytagnak megoldhatatlan feladatot jelentett, hogy szabályosan töltse ki a papírokat.

 

Varga Mihály például annak ellenére írt be 5,2 millió forint adókedvezményt az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény sorába, hogy oda legfeljebb 176 500 forint kerülhetett volna. A pénzügyminiszter valószínűleg ott követte el a hibát, hogy a családi adókedvezményt írta be ebbe a sorba, pedig annak ott nincs semmi keresnivalója. (Az ugyanis nem az adót, hanem az adóalapot csökkenti.)

 

De úgy tűnik, több más kormánytagnak is meggyűlt a baja ezzel a sorral. Pedig más dolguk sem lett volna, mint megkérdezni Tállai Andrást: összesen 18 kormánytag volt, aki ebbe a sorba beírt valamit, közülük a távozó NAV-elnök volt az egyetlen, aki a jelek szerint helyesen töltötte ki ezt a sort.






És még egy sokatmondó apróság: az 57 bevallásból 53-at kézzel írtak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top