A testület – írták – nem érti, miért támadja tagjait folyamatosan az Országos Bírósági Hivatal elnöke.
Ahogy vasárnap megírtuk, Handó Tünde a Kossuth rádióban a létrehozni tervezett közigazgatási bíróságokról beszélt, s közben azt is megemlítette, sajnálatosnak tartja, hogy néhány bírótársa
magáról és a kötelességeiről, a közösség iránti felelősségről megfeledkezve külföldre szalad, és elárulja a hazánkat”.
Az Országos Bírói Tanácsnak (OBT) azokról a tagjairól mondta ezt, akik – több más bíróval egyetemben – ellenzik a közigazgatási bíróságok felállítását. Ezek az új bíróságok határoznának minden, a politika számára kényes ügyhöz köthető döntésről.
Az OBT most azt írta, Handó Tünde az idézett kijelentését annak tudatában tette, hogy mind az OBT, mind az Igazságügyi Tanácsok Európai Hálózata (ENCJ) írásban cáfolta azt a sajtóban megjelent és az OBH elnöke által is hivatkozott álhírt, hogy az OBT az európai szervezet beavatkozását kérte volna bizonyos kormányzati tervek miatt.
A valóság ezzel szemben az, hogy az OBT, amely tagja az ENCJ-nek, látogatásra hívta meg a testület újonnan megválasztott elnökét. Az ENCJ közgyűlésén vagy a meghívás kapcsán a közigazgatási bíróságokat érintő tervek – melyeket dr. Handó Tünde 2016 őszén még a sajtóban is erőteljesen kritizált – szóba sem kerültek.
Az OBT különösen aggályosnak és a demokratikus működéssel összeegyeztethetetlennek tartja, hogy az OBH elnöke önkényes jogértelmezéssel illegitimnek nevezi az őt Alaptörvény alapján felügyelni hivatott közjogi testületet, és erre hivatkozva nem szolgáltatja a testület felügyeleti jogkörének ellátásához szükséges adatokat, megtagadja az iratbetekintést. Az OBT a kérdésben kialakított álláspontját már közzétette, az üléstervnek megfelelően megtartja üléseit.
Az OBT tagokat megválasztásuk óta – részben dr. Handó Tünde, részben az általa kinevezett igazgatási vezetők részéről – folyamatos támadások érik, amelyek lemondásokhoz is vezettek. Az OBT-tagok elleni fegyelmi kezdeményezések is valamennyi esetben az OBH elnökéhez köthetők, mindezek azonban csak eszközök arra, hogy a közbeszéd ne az OBT határozataiban tett megállapításokról szóljon. Az OBT felhívja a figyelmet arra is, hogy az OBH elnöke az OBT által felügyeleti jogkörében megfogalmazott kritikákra érdemben a mai napig egyetlen alkalommal sem reagált.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.