Belföld

Gulyás: miniszteri felügyelet alá kerülnek a közigazgatási bíróságok

Esztergomba járhat majd, akinek fellebbezési ügye van a közigazgatási bíróságon – derült ki a Kormányinfón. A hatóságok készülnek a hajléktalanság betiltásának érvényt szerezni.





 

A történelmi hagyományokat állítja vissza a kormány, amikor létrehozza a közigazgatási bíróságokat. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a következő részleteket árulta el:

  • a bíróságokat szabályozó törvényt még idén elfogadják,
  • a törvényszékek 8 magyar városban 2020 januárjában kezdhetik meg munkájukat, az október végén derül ki, melyek lesznek ezek a városok
  • az alkotmányban biztoított bírói jogállás egységes marad, minden bírót megillet majd,
  • automatikusan veszik majd át a közigazgatási ügyeket eddig tárgyaló bírókat az új törvényszékre,
  • a közigazgatási felső bíróság Esztergomban lesz, ide kell járni tehát a fellebbezésekkel, az építkezésben az önkormányzatot a kormány segíteni fogja,
  • az igazságügyi miniszternél lesz a külső felügyelet (tehát nem Handó Tündénél),
  • utóbbit azzal védte, hogy a német és az osztrák állam is így felügyeli a bíróságait.

Gulyás visszatért a Sargentini-jelentésre, hogy “politikai vádiratnak” nevezze azt. Arra nem tért ki, hogy ez mennyire pontos megfogalmazás: az Európai Parlament egyfajta ügyészségként működött, és a bírósági szakaszba utalta az ügyet, az Európai Tanácsban. Ott a magyar kormány közvetlenül képviselteti magát.

 





 

A miniszter kitért a hajléktalanellátásra, szerinte Budapesten több hely van, mint hajléktalan. Készülnek a télre és a nyáron elfogadott új törvény betartatására, amely szerint nem lehet életvitelszerűen az utcán élni. Gulyás szerint az aluljárókat megtisztítják, és csak akkor lépnek fel a hajléktalanokkal szemben, ha rendőri felszólítás ellenére sem hagynak fel a hajléktalansággal.

Újságírói kérdésekre válaszolva Gulyás arról beszélt, a szociális hozzájárulási adó 2 százalékkal, a lakásáfa pedig az eredeti terveknek megfelelően csak jövő év végéig marad kedvezményes kulcsú. A paksi hitelszerződést nem akarják módosítani, de ahhoz amúgy is Európai Bizottsági jóváhagyás kellene. Azért költ az állam 3 milliárdot egy topolyai csarnokra – melyet Orbán Viktor avat fel ma -, mert “15 millió magyarból indul ki a kormány.” Gulyás azt mondta, nem volt olyan kormányzati előterjesztés, amely 450 milliárd forintos uniós pénzelvonásról szólt, szerinte nincs is ilyen veszély.

 

 

forrás: hvg.hu

 




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top