Politika

Megszorításokra, vagy a teljes csődre készülnek?

Pestibulvar.hu

Főhet Varga Mihály feje, ugyanis a legújabb tényadatok szerint az államháztartási hiány 84,5 milliárd forinttal, 6,2 százalékkal meghaladja a törvényben tervezettet. Mindez annak ellenére történt, hogy a  központi alrendszer – az önkormányzatok nélkül számított államháztartás – az előző évhez képest 649,7 milliárd forinttal, 3,4 százalékkal emelkedett, magyarul, ennyivel több adót szedtek be tőlünk. Ez a tervezettnél nagyobb hiány elég messze van Varga nullás költségvetési tervétől.






 

Az kiderül a számokból, hogy a hiányt az okozza, hogy az EU-s projektek megfinanszírozását bevállalta az állam, annak ellenére, hogy a támogatási összegek nem érkeztek meg. A kérdés, hogy ha ugyanilyen ütemben haladnak a kifizetések, az EU azonban visszatartja a pénzeket a különböző elszámolási és korrupciós viták miatt, akkor mennyire tartható ez az állapot. A helyzetet bonyolítja, hogy az eddig szerencsés környezet, a világgazdaság válság utáni fellendülése is kezd megtorpanni.

 

Árulkodó jel, hogy a kormányzat készül akár a legrosszabbra is, hogy tavaly októberben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tízszeresére növelte Magyarország aranytartalékát, ezzel az aranykészlet nagyságát a 70 évvel ezelőtti történelmi szintre emelte. 1986 óta, több mint 30 év  most először vásárolt újra aranyat az MNB, a döntéssel 2018. októberében a jegybank nemesfém állománya a korábbi 3,1 tonnáról 31,5 tonnára, azaz tízszeresére emelkedett, melynek értéke mintegy 1,24 milliárd dollár. A nemzetközi tartalékon belül az aranytartalék aránya ezzel 4,4 százalékra emelkedett.






Nem jelent ez mást, mint azt, hogy be kellet spájzolni a szűkebb időkre, felkészülve a legrosszabbra is. Ugyanezt az érzést erősíti az is, hogy a 2010-es kormányváltást megelőző év végén még csak 20,4 ezer milliárd forintot tett ki az államadósság, és minden propaganda és kormányzati kozmetika ellenére 27 ezer milliárd forint felett tetőzik, annak ellenére, hogy lenyúlták a 3 ezer milliárdos nyugdíjpénztári vagyont.

 

Egy biztos, sok jóra nem számíthatunk a közeljövőben.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top