Míg a Fidesz-KDNP pártszövetség a migránsok elleni egyik legfőbb indokként kiemeli a keresztény kultúra megvédését, ami nem lenne biztosított a menekültek befogadásával, addig Ferenc pápa panamai látogatásának alkalmával felszólalt a migránsok megbélyegzése ellen – közölte az MTI.
A pápa Panamaváros tengerparti parkjában tartott beszédét több százezer hívő hallgatta. A szentbeszédében “értelmetlennek és felelőtlennek” minősítette, ha a hazájukból elvándorlókat a társadalmat érintő fenyegetésnek tekintik.
“Olyan egyházat akarunk, amely szívélyesen fogad, véd, támogat és integrál, amely nem megbélyegző, és kevéssé megbocsátó az összes migráns társadalmi veszélyként való értelmetlen és felelőtlen elítélése esetén” – hangsúlyozta többször is.
Ferenc pápa annak is hangot adott, hogy szerinte felháborító, ha egy jólétben bővelkedő társadalom elutasítja a migránsokat – akik kénytelenek voltak elhagyni a hazájukat vagy elvesztették a szülőföldjüket, gyökereiket, családjukat és munkájukat – ahelyett, hogy szolidaritást mutatnának feléjük és segítenének ezeknek az embereknek.
Így már kevésbé hiteles a keresztény kultúra megvédését hangoztató Orbán-kormány programja, ami fő ellenségként tekint a menekültekre.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.